Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Robbanás a madridi vásárváros közelében

Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel, több tucatnyi könnyű sebesülést okozva Madrid vásárvárosának közelében szerdán délelőtt, kevéssel azután, hogy az ETA baszk szeparatista szervezet telefonon riasztotta a sajtót.


Dátum: 2005-02-09 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:32.975964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pár perccel a merénylet előtt az ETA nevében figyelmeztették a készülő merényletre a Gara című baszkföldi lapot, de a hívás nem érkezett elég korán ahhoz, hogy a tűzszerészek hatástalaníthassák a pokolgépet. A szerkezet a Kongresszusi Palotánál robbant fel, ahol a tervek szerint I. János Károly spanyol király a mexikói elnök kíséretében egy művészeti kiállítást nyitott volna meg a nap folyamán. A rendőrség lezárta a környéket, és kiürített egy irodaépületet.

A helyszínről messzire ellátszó füstoszlop emelkedett a magasba. Fölötte helikopterek keringtek, és kivezényelték a tűzoltóságot. A mentők közlése szerint a sérülteket üvegszilánkok sebesítették meg.

A gépkocsiban 20-30 kilogramm robbanóanyag lehetett. A sebesültek száma a legújabb jelentés szerint 31.

A spanyol belügyminisztérium merénylettel szinte egyidejűleg bejelentette, hogy terrorellenes razzia folyik Baszkföld több városában, valamint Navarrában és Valencia tartományban. Ennek során legalább tíz embert előállítottak, akiket az ETA-val fenntartott kapcsolatokkal gyanúsítanak. A razzia során kisebb incidens történt Lekeito településnél, a tengerparton egy csoport konténerekkel megpróbálta lezárni az utat a rendőrség előtt. Egyéb részleteket nem közöltek.

Az ETA legutóbb január 30-án követett el merényletet: a Costa Blanca üdülőhelyen egy szállodában robbantott, és egy embert megsebesített. A szerdai merénylet előtt a spanyol parlament nagy többséggel elutasította a baszkföldi kormány tervét az autonómiának a függetlenség határáig történő kiterjesztését.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek