Lévai Anikó eladta részesedését
A közelmúltban eladta a szőlőtermesztésre szakosodott egyik tokaji kft.-ben lévő részesedését Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége - erősítette meg Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az MTI-nek szerdán. Révész Máriusz, akit a távirati iroda az Index internetes portál híre alapján keresett meg elmondta: Orbán Viktor és Lévai Anikó közzétették vagyonnyilatkozataikat a http://www.orbanviktor.hu/ weboldalon.
Dátum: 2005-02-09 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:36.896263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vagyonnyilatkozatban már nem szerepel a tulajdoni érdekeltség. Az Index híre szerint Lévai Anikó megvált a Szárhely-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kft.-ben lévő résztulajdonától. Lévai Anikó a portálnak azt mondta, névértéken adta el a 48 hektáros szőlőültetvényen működő, de földtulajdonnal nem rendelkező kft.-beli részesedését, ezért a cég már nem szerepel a legújabb vagyonnyilatkozatában. A volt miniszterelnök és felesége korábbi bevallása alapján Lévai Anikónak 25 százalékos tulajdonrésze volt a hegyaljai cégben, a fennmaradó részen egykori ügyvédtársa, Szász Attila, valamint a Postabank volt igazgatósági elnöke, Madarász László és az Orbán-kormány párizsi magyar nagykövete, Kékessy Dezső osztozott. Lévai Anikó elmondta, hogy a cég által megművelt terület nyolchektáros része továbbra is a tulajdona maradt, ám ezért a kft. a korábbiakhoz hasonlóan jelenleg sem fizet bérleti díjat. Az Index szerint Lévai Anikó elmondta, hogy a hegyaljai cégeladás nem befolyásolja őstermelői tevékenységét, mivel az igazolványt a felcsúti földekre váltotta ki. A volt kormányfő felesége hozzátette, hogy a férje szülőföldjén lévő földek igazgatását a későbbiekben ő végzi majd.
MTI - fideszfrakcio.hu