Kalocsai táncosok országos sikerei
A néptáncosok országos szövetségei hagyományosan az új esztendőt az előző év legjobb koreográfiáinak, előadásainak bemutatásával köszöntik a fővárosban. Az országos néptáncfesztiválokon és a művészeti iskolák versenyén legjobb eredményt elérő csoportokat hívják meg a Hagyományok Házában és az Erkel Színházban megrendezésre kerülő seregszemlére.
Dátum: 2005-02-09 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:37.463555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség a közelmúltban a Hagyományok Házába hívta meg az egymást követő harmadik alkalommal is kiváló minősítést elért táncegyütteseket, közte a Miske-drágszéli Hagyományőrző Népiegyüttest, akik Kishegyi Simon és Kishegyiné Baráth Ildikó Drágszéli torkos búcsú című koreográfiát mutatták be és vehették át a többéves színvonalas munkáért járó Muharay Elemér-emlékplakettet. A táncosokat a miskei Koboja zenekar kísérte Volfat László, Kishegyi Bálint, Kishegyi Simon, Szűts Huba, Szombati Ferenc, Barta Balázs és Zsiga Gyula összeállításban.
Héra Éva, az országos szövetség elnöke méltatta az 5. alkalommal is kiválóra minősült kalocsai Piros Rózsa Táncegyüttes több évtizedes munkáját, mellyel folyamatosan az ország legjobbjai között képviseli Kalocsát és a hazai fesztiválokon kívül Európa több országában és Egyiptomban is méltón képviselte a magyar folklórt. A több évtizedes kimagasló munkáért Kákonyi László, az együttes elnöke és Kishegyi Simon művészeti vezető, koreográfus vehette át a Muharay Elemér Együttesi Díjat.
A Kalocsa környéki Fülöp Ferenc-díjas táncosok közül a Piros Rózsa Táncegyüttest Tamás Ferenc és kísérője Tóth Márta, a Kalocsai Hagyományőrző Népiegyüttest Bagó Ferenc és Szelecki Attiláné, Cselik Mária, a népművészet mestere és kísérője, Molnár Gábor, a Miskedrágszéli Rozmaring Táncegyüttest Aranyos Attila és felesége, Markella Ditta, Jagicza András és Bikali Aliz, valamint Tóth Gábor és felesége, Tóthné Markella Noémi mutatta be az ország gyöngyszemének tekintett Kalocsa környéki népviseletet és néptáncot.
A szívet, lelket gyönyörködtető bemutató láttán a pécsi fesztivál rendezői azonnal felkérték a Kalocsa környéki táncosokat, hogy hasonló műsorral színesítsék az ő rendezvényüket is.
Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület a legjobb koreográfiákat bemutató csoportokat, köztük a Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület Gyerökök csoportját hívta a neves bemutatóra. A gyerekek egyben a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói. Az Illés Zoltán - Illésné Koszta Krisztina vezette csoport a Gyűrű is lösz, hintó is lösz című saját koreográfiájukat mutatták be a zsúfolásig megtelt Erkel Színházban. A kísérő zenekar tagjai: Sztankovics Mariann, Cseh Tamás, Ölveczky Tamás, Vass Lóránt, Barta Balázs és Szűts Huba.
A hely szellemének és színvonalának megfelelő vidám hangulatban táncoltak és játszottak a kalocsai "Gyerökök". A csodálatosan hangzó kalocsai népdalok és táncok közben begördült a hintó (a régen jó szolgálatot tett babakocsi), mögpatkolták a lovakat (jelképesen patkót szögeltek a táncosok talpára), öszszeadták a szellemesen kiválasztott ifjú párt, majd folytatódott a fergeteges csárdás és a mars. A tréfásan összeállított, tánclépésekben gazdag, jó hangulatban bemutatott előadást vastapssal jutalmazta a közönség.
Kovács János, Petőfi Népe