Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszaperelhető az iparűzési adó?

Egy kis forgalmi adónak tekinthető, és mint ilyen az uniós irányelvekbe ütközik a magyar iparűzési adó - véli elemzésében az Ernst & Young. A cég szerint egy hasonló, olasz adónemmel kapcsolatban jelenleg az Európai Bíróság előtt folyó ügyben irányadó ítélet születhet, míg a Pénzügyminisztérium szerint az EU egyszer már megvizsgálta és elfogadta az iparűzési adót.


Dátum: 2005-02-09 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:38.027626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erősen kérdéses a magyarországi iparűzési adó EU-konformitása - véli elemzésében az Ernst & Young. A tanácsadó cég úgy látja, ez az adónem inkább forgalmi adónak tekinthető, márpedig a hatodik áfairányelv kimondja, hogy néhány nevesített adófajtán kívül más forgalmi adó nem vethető ki a tagállamokban.

Ha egy cég ennek alapján úgy véli, nem kell kifizetnie az iparűzési adót, akkor döntésének megfelelően köteles 2004-es bevallását elkészíteni, illetve a későbbiekben - egy önrevízió során - visszaigényelheti a 2004. május 1-je utáni időszakra jutó adót, de vállalnia kell az ezzel járó kockázatokat és költségeket - hívta fel a figyelmet lapunknak nyilatkozva Heinczinger Róbert, az Ernst & Young adópartnere. Az önkormányzat ugyanis valószínűleg perre viszi a dolgot.

Az Európai Bíróság előtt jelenleg is fut egy ügy az IRAP rövidítésű olasz adó EU-konformitásáról, amely kísértetiesen hasonlít a magyar iparűzési adóra. Ha ezt a luxemburgi taláros testület az uniós szabályokkal ellentétesnek ítéli, akkor nagy valószínűséggel a magyar adónem sem EU-konform. Ebben az esetben mindazon adófizetők, akik a leendő magyar bírósági, illetve az annak kapcsán esetlegesen induló európai bírósági eljárás ítélete előtt beadják visszaigénylési kérelmüket, valószínűleg megkapják a 2004. május 1-je utáni időszakra jutó befizetéseiket - véli Heinczinger Róbert.

Ha ugyanis a bíróság kimondja: nem legális az iparűzési adó tavaly május 1-jétől, akkor az visszajár az adózónak. Hasonló esetekben azonban általában a bírósági ítélet megszületését szokta határnapnak tekinteni az EU, vagyis csak az kapja vissza a pénzét, aki a bírósági ítélet előtt beadta visszaigénylési kérelmét.

Világgazdaság - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek