Már Mádl segítségét kérik az egészségügyi dolgozók
Átadták Mádl Ferenc köztársasági elnöknek a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) elmúlt nyolc havi munkájának összegzését tartalmazó dokumentumot szerdán a Sándor-palotában. A dokumentum átadása után a sajtó képviselőinek Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke elmondta: a NEK májusi megalakulása alkalmával az államfő nyitotta meg a kerekasztal munkáját, így most az összegzést is átnyújtották az államfőnek.
Dátum: 2005-02-09 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:38.925255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Meg kell találni azokat a szempontokat, megfogalmazni azokat a célokat, amelyek az egészségügy rendszerét a maga komplexitásában fogják át, egyúttal megfelelnek azoknak a normáknak, amelyeket az alkotmány rögzít. A változásban nem veszhetnek el a hosszú évtizedek során megszerzett jogok, nem következhetnek hirtelen és kiszámíthatatlan fordulatok. Nem csak az eszközök és a források összhangját kell biztosítani, hanem az egészségügy teljesítőképességét meghatározó humánerőforrás, az orvosok, az ápolók, a gondozók és más szakemberek anyagi, erkölcsi és jogi biztonságát is szavatolni kell" - idézte Éger István a köztársasági elnök szavait, amellyel útjára indította májusban a kerekasztalt.
Éger István hozzátette: azzal, hogy most az államfőnek átnyújtották az összegzést, úgy gondolják, hogy ezzel a "nemzet asztalára" is letették azt a munkát, amit eddig elvégeztek.
Cser Ágnes, az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke elmondta: felkérték az államfőt arra, hogy segítse abban a kerekasztal munkáját, hogy az aktuális kormányzat is vegye komolyan a NEK tevékenységét.
"Felkértük a köztársasági elnök urat, hogy a nemzet egészsége érdekében a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal tevékenységét emelje arra a rangra, amely szándékkal az alapítók azt létrehozták és ne csak a NEK munkájában résztvevők között szülessen konszenzus, hanem a társadalom folyamatait befolyásoló, aktuálisan hatalmon lévő pártkoalíciós kormány is vegye komolyan, felelősségteljesen ezt a tevékenységet - mondta.
Cser Ágnes elmondása szerint Mádl Ferenc erre ígéretet tett. A NEK-delegációban jelen volt Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke, Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) elnöke, Cser Ágnes, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakaszervezetének (EDDSZ) elnöke, az egészségügyi ágazati szakszervezetek képviseletében, Mikes György, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) elnöke, a fogyatékkal élők szervezetének képviseletében, valamint Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, a betegszervezetek képviseletében.
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal januári, 17. munkaülésén jelentették be, hogy a dokumentumot átnyújtják a köztársasági elnöknek, aki mindvégig figyelemmel kísérte a NEK munkáját.
A NEK munkájában kezdettől fogva nem veszt rész a kormányoldal, az egészségügyi tárca az ágazat összes szereplőjét felvonultató Egészségügyi és Szociális Érdekegyeztető Tanácsot (ESZÉT) tekinti olyan fórumnak, ahol rendezni lehet és kell az egészségügyben meglévő problémákat.
MTI - fideszfrakcio.hu