Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista esélyegyenlőség az oktatásban

Megvan a maga bája annak, amikor a szocialista-szabaddemokrata kormányok oktatási minisztere esélyegyenlőségről beszél. Mindenki jól emlékszik arra, hogy szocialista-szabad demokrata kormánya volt Magyarországnak akkor is, amikor a tandíj bevezetésre került.


Dátum: 2005-02-09 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:40.196163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


S most is szocialista-szabaddemokrata vezetésű az oktatási minisztérium, amikor évről - évre csökken a főiskolákra, egyetemekre államilag finanszírozott helyekre felvehető diákok száma. Amikor nem épülnek kollégiumi férőhelyek, csak több tízezer forint havi térítési díjért igénybe vehető hotelek. Amikor nő a diákhitel kamata.

Ezzel szemben a polgári kormány eltörölte az általános tandíj-kötelezettséget, több ezer új kollégiumi férőhelyet épített. Bevezette a kedvezményes diákhitel rendszert, ennek köszönhető, hogy évről-évre nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma. A mostani kormányzat idején ez a kedvező folyamat megtört, s ez mindennél jobban minősíti a szocialista-szabaddemokrata kormány működését.

Magyar Bálint keddi bizottsági meghallgatásán egyértelművé vált, hogy a minisztérium vezetésének számos feladat a körmére égett. Gondok lehetnek a kétszintű érettségi lebonyolításával, a felsőoktatási felvételivel és számos más területen is problémákra derült fény.

Azt sem vitatható tény, hogy a polgári kormány kiemelten támogatta a kistelepülési óvodák és iskolák működését. Ezzel szemben a mostani kormányzat bünteti a kisóvodákat és a kisiskolákat, ezáltal csökkentve az itt élő gyermekek esélyeit. A Fidesz elnöke többek között erre utalt. Kár, hogy Magyar Bálintnak és Gusztos Péternek csak a duma volt a fontos, nem a tények.

Sió László

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Oktatási Műhely

2005. február. 09.

Kapcsolódó elemek