Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vizsgálni kellene a tankönyvkiadó privatizációját

A parlamenti ellenzék delegáltjainak tiltakozása mellett a mai napon az ÁPV Rt Felügyelő Bizottsága lezárta a Nemzeti Tankönyvkiadó Részvénytársaság privatizációjának vizsgálatát. A Fidesz felszólítja a kormányfőt és az ÁPV Rt felett a részvényesi jogokat gyakorló pénzügyminisztert, hogy tegyék végre lehetővé független szakértők bevonásával, érdemi vizsgálat lefolytatását - olvasható a képviselőcsoport közleményében.


Dátum: 2005-02-09 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:40.911647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlamenti ellenzék delegáltjainak tiltakozása mellett a mai napon az ÁPV Rt Felügyelő Bizottsága lezárta a Nemzeti Tankönyvkiadó Részvénytársaság privatizációjának vizsgálatát. A szakértők álláspontja szerint az ellenzéki különvélemény ellenében elfogadott, a privatizációt szabályosnak nyilvánító gyors bizottsági határozat elfogadását nem előzte meg megfelelő vizsgálat, holott az ÁPV Rt Igazgatóságának privatizációs eljárása szakértők szerint több ponton jogellenes, jogszabályba, illetve magának az ÁPV Rt-nek a Versenyeztetési szabályzatába ütközik. A Felügyelő Bizottság nem adott megfelelő választ, illetve kitért az ellenzék által megfogalmazott szakmai kérdések érdemi megválaszolása elől. A Felügyelő Bizottság vizsgálata ugyanakkor nélkülözte a független szakértői véleményeket is. A nyertes pályázó által kieszközölt vételárcsökkentés indokainak és mértékének helytállóssága vonatkozásában szükséges független szakértő felkérésére tett ellenzéki javaslatot az ÁPV Rt Felügyelő Bizottsága elutasította és a vételárcsökkentés indokainak helytállóságát meg sem vizsgálta. Ellenzéki szakértők szerint elfogadhatatlan, hogy egy a Magyar Államot 690 millió forinttal megrövidítő vételárcsökkentés indokainak helytállóságát a Felügyelő Bizottság nem volt hajlandó érdemben ellenőrizni.

A Fidesz felszólítja a kormányfőt és az ÁPV Rt felett a részvényesi jogokat gyakorló pénzügyminisztert, hogy tegyék végre lehetővé független szakértők bevonásával, érdemi vizsgálat lefolytatását.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Budapest, 2005. február 9.

Kapcsolódó elemek