Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kaposváron továbbra is ingyenes a szemétszállítás

Kaposváron továbbra is ingyenes lesz a szemétszállítás, noha a szocialista önkormányzati képviselők ezzel nem értenek egyet - jelentette ki Szita Károly polgármester szerdán Kaposvárott.


Dátum: 2005-02-09 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:41.574926, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azt javaslom, mindazok, akik ezzel nem értenek egyet, illetve van rá erejük, hogy megtegyék, fizessenek be a Kaposvár Közalapítvány számlájára egy háromtagú családra eső éves összeget, kerekítve tízezer forintot - mondta a polgármester. Szita Károly hozzátette: javasolni fogja a kuratóriumnak, hogy "a befolyt összeget Kaposvár köztisztaságának jobbítására használják fel". Megjegyezte: ő maga lesz az első, aki a fenti összeget befizeti az adott számlára.

Szita Károly közölte: a 2003-ban bevezetett ingyenes szemétszállítás mellett a kismamáknak, valamint a 65 éven felüliek vásárolt bérlettel összességében 250 millió forint kifizetését vállalja át az önkormányzat a kaposváriaktól. Ha már az önkormányzat nem tudja megakadályozni az energia árak, vagy a gyógyszerárak emelését, legalább ezzel szeretné enyhíteni a kaposváriak terheit - mondta a polgármester.

Az ingyenes szemétszállítást ellenzők álláspontját ismertetve elmondta: azt szerették volna, hogy a szemétszállítás csak azoknak a családoknak legyen ingyenes, akik lakásfenntartási támogatást kapnak. Ezt elfogadva, a csaknem 29 ezer kaposvári háztartásból mindössze 1260 családnak járt volna ez a kedvezmény.

Szita Károly kijelentette: a tapasztalatok azt mutatják, hogy amióta nem kell fizetni az űrtartalom utáni szemétdíjat, nagyobb a hajlandóság, hogy megfelelő méretű, illetve a lakótelepeken elegendő számú konténert vásároljanak az emberek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek