Fészekrakó-program: a sóder már megvan
Elhibázott a kormány által meghirdetett Fészekrakó - program - mondta Dobó László, országgyűlési képviselő. A képviselő kijelentette, hogy Szekeres Imre nem ismeri a magyar valóságot, hiszen olyan számításokra hivatkozott, amelyek szerint nettó 250-300 ezer forint havi jövedelemre van szükség a program igénybe vételéhez, és ez az összeg a nagy átlagnak nem áll rendelkezésére.
Dátum: 2005-02-09 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:43.087063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus értékelése szerint a kormány többet vesz ki az érintettek zsebéből, mint amennyit a szociálpolitikai támogatással ad: megszüntették a 400 ezer forintos áfa-visszaigénylési lehetőséget, illetve az egy gyermek után járó egy, a két gyermek után járó két, a három gyermek után járó hárommillió forintos adókedvezményt. A lakbértámogatásokról szólva Dobó László kifejtette, hogy az önkormányzatok most készítik elő költségvetéseiket, s aligha van lehetőségük összességében mintegy 8,5 milliárd forint biztosítására. Azt a következtetést vonta le, hogy a bérlakásépítésben kell nagyobb szerepvállalás állami, illetve önkormányzati szinten, valamint olyan konstrukcióra van szükség, amely kedvező az alacsonyabb jövedelműeknek is.
MTI - fideszfrakcio.hu