Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért menekül Demszky és Gyurcsány az újságírók elől?

Gyurcsány Ferenc kormányfőnek és Demszky Gábor főpolgármesternek nemhogy fejlesztési terve, fejlesztési elképzelése sincs Budapestről. A főpolgármester sokadszorra ismételte meg évek óta hangoztatott és 14 éve nem teljesített ígéreteit. Ígéretekkel viszont már tele a padlás.


Dátum: 2005-02-09 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:43.383270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha csupán ennyi került szóba tárgyalásukon, akkor Budapesten semmi sem fog változni, ha másról is szó esett, azt a budapestiek tudni szeretnék. Orbán Viktor a Fidesz Budapest Programjáról szóló bejelentése után végre a főpolgármester is belátta, hogy a főváros fejlesztése terén neki is lenne tennivalója.

Sajnálatos és mindennél árulkodóbb, ahogy Gyurcsány Ferenc után a főpolgármester is mai sajtótájékoztatón lózungokkal takarózva menekült az újságírók kérdései elől és nem hajlandó az embereket valóban foglalkoztató kérdésekre válaszolni.

Kupper András

frakcióvezető

Budapest, 2005. február 9.

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek