Lenkovics Barnabás az Országgyűlés elé vinné a Zengő ügyét
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerdán Pécsett kijelentette: elfogadhatatlannak tartaná, ha a kormány a Zengőt választaná a NATO-radarállomás felépítésének helyszínéül, s ez esetben a kérdést az Országgyűlés elé vinné. Mint mondta, a Honvédelmi Minisztérium példát mutatna és nemzetközi sikert érne el, ha a környezet védelmét szem előtt tartva elállna a Zengőre tervezett lokátorállomás megépítésétől.
Dátum: 2005-02-09 19:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:43.961441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha a kormány a Mecsek csúcsa mellett dönt, két dolgot tehetek: az Országgyűlés elnökénél kezdeményezem a parlament rendkívüli összehívását, és ennek az elnök vagy eleget tesz, vagy nem, illetve az ügyet a március 31-ig esedékes éves beszámolóm keretében az Országgyűlés plenáris ülés elé tárom - mondta Lenkovics Barnabás a Zengő-konferencián Pécsett tartott előadásában. Közölte: a parlament megtárgyalhatja a kérdést, határozatot is hozhat, "de ez már a parlament és a kormány viszonyán múlik, hogy a kettő közül egy ilyen döntésben ki kompetens". A majdani határozat nem támadható meg az Alkotmánybíróság előtt, mert az a konkrét ügyben azt jelentené, hogy a taláros testület magához vonná a végrehajtó hatalmi ág döntését és az azzal járó felelősséget, holott az ilyen döntésekért a politikai felelősséget a kormány viseli, és ez a felelősségre vonás eszköze a következő választáson - mondta.
Az ombudsman a radarállomás lehetséges helyszíneit kutató Zengő-bizottság munkájáról megjegyezte: "nem lettünk okosabbak". Elmondta: a grémium "egy helyben járt és húzta az időt". Több fontos kérdést meg sem vizsgált, kezdve azzal, hogy "fenyeget-e bennünket veszély egyáltalán?". Akárhogy végződik is a Zengő ügye, az mindenképpen egy civilizációs értékrend-változás kezdetét jelenti. Az ipari társadalom meghaladásáról van szó. Olyan, a létezés örömeire koncentráló filozófiáról, amely szemben áll a birtoklásra, a fogyasztás élvezetére összpontosító társadalommal - jelentette ki. Közölte: a Honvédelmi Minisztérium történelmi példát mutatna, és nemzetközi sikert érne el, ha a környezet védelmét szem előtt tartva elállna a Zengőre tervezett lokátorállomás megépítésétől.
Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke előadásában megismételte az AB álláspontját, miszerint "az ágazati koncepciók nem élveznek elsőbbséget a környezetvédelmi érdekkel szemben, illetve az építtető gazdasági érdeke nem elegendő a védettségi szint csökkentéséhez". Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jelenlegi környezeti állapot tovább nem rontható, minden apró negatív beavatkozás a környezeti károk növekedéséhez vezet. A jogászprofesszor közölte: ettől nem lehet eltérni. Nem bizonyított ugyanis, hogy a lokátort elkerülhetetlenül csak a Zengőn lehetne megépíteni, mert - ha optimálisabbak nem is - szóba jöhetnek más helyszínek is.
Varga Zoltán, a Debreceni Egyetem biológus professzora arról szólt, hogy a Zengőn 81 védett növényfaj él, ebből az egyik az a bánáti bazsarózsa, amelynek legnagyobb élőhelye, és populációjának 90 százaléka a Kelet-Mecsekben található.
MTI - fideszfrakcio.hu