Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A főfoglalkozású antifasiszták

Legtragikomikusabb fejleménye a rendszerváltozásnak az, hogy a (volt) kommunisták - eszmények híján és "pragmatikusan" - teljesen átmentek antifasisztákba egy olyan világban, ahol van ugyan mindenféle tücsök-bogár - ez a sokat dicsért szabadságban, sajnos, természetes -, de fasiszták (értsd: nácik) csak általában a baloldali rezsimben szaladgálnak. A Szabó Albert-féle műnácikat is egyenesen Ausztrálián át Izraelből kellett importálni a Horn-korszakban ahhoz, hogy a butábbak félhessenek, az okosabbak (értsd: tájékozottabbak) pedig örüljenek. Mármint annak, hogy a magyarságot ismét fensőbbségesen gyalázhatták. A sok tücsök-bogár között persze vannak nagyhangú apolitikus lények is, akik például antiszemita "szakirodalmat" propagálnak esztelenül - nagy örömére az egyébként érvek híján zakatoló antiszemitizmus-vád üzletben utazó kevés - nagyagyúaknak.


Dátum: 2002-08-07 19:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:14.002475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szögezzük le először is: az antifasizmusból meg lehet élni nálunk is. Ez is egy tragikomikus párhuzam a másik szélsőséggel - megélhetés nélkül persze -, vagyis, hogy antiszemiták ott is vannak, ahol nincsenek zsidók. (Nota bene: a Felvidéken ott a legerősebb a magyarellenesség, ahol nincsenek magyarok.) Úgy tűnik tehát, hogy az emberi bornírtság egyrészt, s az intellektuális gazemberség másrészt képes mindenre és mindennek az ellenkezőjére is.

De térjünk vissza a kommunistákból lett főfoglalkozású "antifasisztákhoz", akik persze már a kádárizmus idején is védték a népet a fasizmustól, olyannyira, hogy rajtuk kívül senki sem juthatott szóhoz (holott, mint tudjuk, a nép szava isten szava), sőt akkoriban az is világos volt, hogy az "imperialisták" tulajdonképpen leplezett fasiszták s a polgári (formális) demokrácia csak a burzsoázia félrevezető diktatúrája. "Tudományosan" ezt egy Dimitrov nevű ember meghatározása alapozta meg, aki tudni vélte, hogy a fasizmus a burzsoázia nyílt (és persze terrorisztikus) diktatúrája. Szóval világos, hogy egy kommunistát mindig a leplezett vagy nyílt fasiszta diktatúra elleni harc teszi nélkülözhetetlenné. S ezért fasisztáknak mindig kell lenniük.

Persze, miközben a "fasiszták" az emberiség alját jelentik, aközben megtalálhatók a "legjobb" helyeken is. Valójában leginkább értelmiséginek álcázzák magukat s úgy áskálódnak a haladó erők tiszta humanista szándékai és céljai ellen. A "fasisztákat" persze rögtön leleplezi, hogy kommunistaellenesek, vagyis tudományosan kijelenthető, hogy mindenki, aki antikommunista, az "fasiszta", s annak nincs helye sehol. De igazából azok is gyanúsak, akik nem kommunisták vagy legalábbis nem lelkesíti őket a néphatalom szeretete. Szóval meg kell adni minden jogot mindenkinek, de a nép ellenére azokat használni ne lehessen: No pasaran! Ebben aztán tényleg csak a kommunista szakértelem használható.

Itt van például manapság nálunk a közszolgálati rádió és a televíziók ügye. Ott van néhány olyan műsor, amelyik függetlenkedik, nem átall "fasiszta" hangvétellel működni. Holott tudhatnák, hogy csak úgy lehet valaki független, ha "liberális" vagy szociáldemokrata. Nézi az ember a rádiókuratórium egy részének nyilatkozatát, s csak az jut eszébe, hogy a nyolcvanas években is - noha a körülmények elvileg nagyot változtak - ugyanígy képviselték a normát. Akkor sem és most sem jut(ott) eszükbe, hogy tőlük is védeni kellene a rádiót, nemcsak a "szélsőjobboldaltól".

A magyar nép szinte egy emberként még tudta ezt 1956-ban. Tudta, hogy a mindenkor minden hullámhosszon a hazudozás bolsevista szokása megrontja az országot. 1989-ig - tisztelet a kevés kivételnek - csak a hazugság finomodott, de a lényeg maradt. 2002-ben már százezrével vannak olyan magyar állampolgárok, akik már nem tudják, hogy a haladó erők hazudnak. Így ezeknek már el lehetett adni, hogy az 1989 előtti közvagyont nem a kommunisták és liberalizált klónjaik lopták el, hanem a Fidesz.

Nos, így már világos, hogy miért akarnak rádiókuratóriumi tagok, szerkesztők és cenzorok lenni, noha nem az a feladatuk. Ekkora szellemi színvonalú tömeget már meg kell védeni a "szélsőjobboldaltól". Netán valaki elmondja nekik, hogy hol keressék a dolgozó nép vagyonát s kik a mostani tulajdonosok. S ez megengedhetetlen, hiszen az ellenforradalom volna újra, hiszen a demokrácia Magyarországon mindig azt jelenti, hogy a haladó erők kezében van a hatalom és/vagy a vagyon. Az pedig a virtigli liberalizmus, ha viszont azok döntenek mindenben, akinek a kezében van a két fent említett tényező. Az a különbség a régi (klasszikus) és az új (emberjogi) liberalizmus között, hogy értékelvű műveltségre már nincs szükség ahhoz, hogy a tömeget vezessék. Sőt az rendkívül zavarná a semleges világnézetet és az önmegvalósítást. A liberalizmus mai hazai értelmezése szerint ugyanis - s ez nemcsak az etikával, de az oly csodált amerikai liberalizmus eredeti felfogásával is szemben áll - hogy egyeseknek mindent szabad, illetve bizonyos módokon minden megengedett, míg másoknak és másféle módon tulajdonképpen minden tilos (mert "fasiszta" vagy "antiszemita").

Most ezért nálunk végső harcot vív a propagandahazugságokkal vékonyan és nem is biztos, hogy szabályosan nyert ügynökkormány médiakommandója minden másféle politikai hang elnémításáért. Meglehetősen hatékonyan dolgoznak. Pénz, megfélemlítés, előírások félresöprése folyik - miközben az eleve ellenzéki sajtó hallgat, illetve lelkesen egyetért, hiszen e szakértő Grál-lovagok még maguk is mindig Orbán Viktorra lőnek. Már felemelték a benzinárakat, részben a gázárat, már eltűnt a 13. havi nyugdíj és a közbeszerzés, már egyértelmű jelei vannak a jövő évi szokásos IMF-csodarecept alkalmazásának - csökkenteni kell a lakossági fogyasztást és nem szabad engedni elfutni a béreket, hogy bankároknak tetsző makromutatókat produkáljon az ország -, de ők még mindig visszafelé gyűlölködnek. Súlyos idők következnek: ha minden így marad, nem lesz téma s a reálszocializmus szakértő üressége fog ásítani szociálliberálisan.

Nos, így viszont nem szabad "szélsőjobboldaliakat" hagyni a médiában, hiszen azok majd az ingyen gumi óvszer, véres balesetek vagy a sztárok magánéleti érdektelenségei helyett még beszélnének valamiről. Pedig itt nincs miről beszélni, hiszen jönnek az újabb ötven nap alatt végrehajtott 100 napos programok s ámulhat a világ, hogy hol tanulták ezt a tempót az elvtársak. Lehet, hogy mindegyikük nagyapja sztahanovista volt? De a legjobb az lesz, hogy lesz állami üvegzsebprogram. Miután itten a haladó erők elszervezték a szocialista közvagyont magánzsebükbe, meg kell vezetni szakértőleg a népet. De hát mire jó a kettős könyvelés - az üvegzseb mindig rendben volt eddig is, program nélkül is. Hogy a másik zsebben mi van? Nos, az magánügy.

Közben pedig 500 ezer mezőgazdasági foglalkoztatottnak már beintették az átképzést, csak most nem biztosítási ügynöki pályát ajánlottak. Védhetik a hazai és külföldi nagybirtokhoz kerülő tájat - mint őrző-védők - a mai cselédek ellen. Minek itten családi gazdálkodás, amikor mindenhez jobban ért a volt tsz-elnök elvtárs és szakértő barátai? Csak nyugalom, lassan mindenki újra a helyén lesz!

Tőkéczki László, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek