Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százával érkeznek a tiltakozó levelek

Nem hozta meg a várt eredményt az oktatási ágazatban dolgozók számára a szerdai egyeztető tárgyalás a Miskolc Város Pedagógusok Szakszervezet és a városvezetés között.


Dátum: 2005-02-10 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:51.322130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az érdekvédők azt szerették volna elérni, hogy az oktatási intézmények dolgozóinak (14 ezer fő) kifizetett 0. havi juttatás különbözetét már a költségvetés elfogadása előtt megkapják a munkavállalók, mivel az nem a 2005-ös béremelésnek megfelelő összeg volt. A városvezetés azonban határozott "nem"-mel reagált a kezdeményezésre - tájékoztatta lapunkat Kovácsné Pogány Lenke, a szakszervezet városi titkára.

- A PSZ városi irodájába százával érkeznek az oktatási intézmények tiltakozó nyilatkozatai, már közel 1000 gyűlt össze - mondta a titkár. - Három középfokú intézmény egyéni perei is elindultak, mivel a 0. havi juttatás ügyében az önkormányzat nem a törvények megfelelően járt el. Az egyéni perek száma összesen 122. Épp ezt szerettük volna megakadályozni, és sajnálattal vesszük tudomásul, hogy nem sikerült - fogalmazott a titkár.

Az érdekvédők ezek után a közigazgatási hivatalhoz fordulnak törvényességi vizsgálat céljából.

www.boon.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek