Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Köztisztaság a szemétdíjból Kaposvárott

Az önkormányzat az idén is kifizeti a lakók helyett a szemétdíjat Kaposváron. Aki azonban megteheti, hogy kifizeti az éves szinten tízezer forintos összeget, esetleg nem ért egyet azzal, hogy ingyenes a szemétszállítás a városban, egy elkülönített számlára befizetheti az árát. Ezt Szita Károly polgármester sajtótájékoztatón jelentette be azzal a szándékkal, hogy lezárjon egy korábban a városi képviselő-testületen belül kialakult vitát.


Dátum: 2005-02-10 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:52.776410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A közgyűlés tagjai közt voltak olyanok, akik amellett kardoskodtak, hogy csak azok helyett fizessen a szemétszállításért a város, akik lakásfenntartási támogatást kapnak - mondta a polgármester. - Pillanatnyilag a csaknem 29 ezer kaposvári háztartás közül mindössze 1260 részesül ilyen támogatásban - tette hozzá Szita Károly. - Ezt a javaslatot azonban a közgyűlés fideszes többsége 16:9 arányban elutasította.

- Egy másik szavazáson a teljesen ingyenes szemétszállításra a közgyűlés 15 tagja voksolt, a szocialista, a somogyértes és a független képviselő azonban ellene szavazott. A méltatlan vitának azzal kívánok véget vetni, hogy aki úgy látja jónak, befizetheti a szemétdíjat - mondta a polgármester.

- Én leszek az első, aki ezt megteszi, az összegyűlt pénzt pedig a város köztisztaságának további javítására fordítjuk.

Márkus Kata, Somogyi Hírlap - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek