Minden idők legnagyobb IMF-hitele Brazíliának
A nemrégiben Boszniának nyújtott 89 millió dolláros hitel után most Brazíliának ad harmincmilliárdos kölcsönt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - jelentette be szerdán Horst Köhler, az ENSZ szakosított intézményének vezérigazgatója.
Dátum: 2002-08-08 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:14.639752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Köhler közlése szerint a dél-amerikai országnak nyújtott kiegészítő pénzügyi támogatás szeptemberben kezdődő programja - amelyet több mint egy hétig tartó washingtoni tárgyalások után hoztak tető alá -15 hónapra szól, s Brazília a pénz 80 százalékát jövőre kaphatja meg. Az IMF és Brazília hitel-megállapodása (amely a legnagyobb összegű a valutaalap történetében) lehetővé teszi az ország számára előírt valutatartalékok tízmilliárd dollárral való megkurtítását is, amint az igazgatóság elfogadja a programot.
Az IMF vezérigazgatója kiemelte azt is, hogy ez a program brazil meggyőződés szerint is az ország javát szolgálja, s azt támogatni fogják az elnökválasztásokon induló jelöltek is. (Az IMF már korábban is szükségesnek tartotta a politikai konszenzust a hitelprogram kapcsán, tekintettel az október 6-ra kiírt elnökválasztásokra).
A korábban indított brazíliai IMF-program decemberben jár le, s a 15 milliárd dolláros keretéből már csak egymilliárd dollár maradt hátra.
MTI - fidesz.hu