Az EU alkotmánya eléri a világmindenséget
Úgy döntött az Európai Bizottság, hogy a világűrbe is juttat egy példányt az Európai Unió tavaly aláírt alkotmányos szerződéséből - jelentette be csütörtökön a brüsszeli végrehajtó testület.
Dátum: 2005-02-10 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33931
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:53.403205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Günter Verheugen alelnök pénteken adja át a szöveget EU-tagországokból érkező űrhajósoknak, az EU űrhajózási hetének megnyitása alkalmából. A bizottság azt kéri az asztronautáktól, hogy legközelebbi útjukon vigyék magukkal a dokumentumot az űrállomásra.
Az EU alkotmányos szerződése a huszonöt tagországú unió működésének egyszerűsítésére és korszerű szabályozására szolgál. A szerződést tavaly nyárra dolgozták ki, és ősszel írták alá, de törvényes megerősítése még számos tagországban hátravan. Magyarország e téren az élenjárók közé tartozik: Litvánia után másodikként már ratifikálta az alkotmányt, amelynek jóváhagyása mindazonáltal egy-két tagországban várhatóan nehézségeke ütközik majd, miután több helyütt népszavazásra bocsátják.
A brüsszeli bizottság igyekszik szerepet vállalni az alkotmány népszerűsítésében és elfogadtatásában. A szöveg űrbe emelésével az EU a szerződés jelképértékét kívánja kihangsúlyozni. A dokumentum ugyanis egyebek közt azt szimbolizálja, hogyan tudnak együttműködni az uniós tagállamok.
A testület mindemellett vélhetőleg tart attól, hogy az űrbe küldésben az uniós együttműködést már ma is túlzottan szorosnak tartók egy része a nemzetek fölötti uniós jelleg hangsúlyozását véli majd felfedezni. A bizottság ugyanis arról is biztosítani igyekezett a közvéleményt, hogy az alkotmány felküldésével az unió nem száll teljesen a fellegekbe, hanem továbbra is a földön jár: a testület egy szóvivője útján arra is garanciát vállalt, hogy az űrhajósoknak átadott példány egy napon vissza is tér a Földre.
MTI - fideszfrakcio.hu