Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Még mindig nem ismertek Görgey hétmilliós tanácsai

Halász János képviselő arra kérte Kiss Péter kancelláriaminisztert levélben csütörtökön, tegye lehetővé, hogy a kulturális és sajtóbizottság ellenőrzési albizottsága megismerhesse Görgey Gábor volt kulturális miniszter főtanácsadói tevékenységét és az azzal összefüggő dokumentumokat.


Dátum: 2005-02-10 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:54.046636, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Felkérem miniszter urat, hogy az ellenőrzési albizottság ülésén adjon tájékoztatást a jelzett témakörről" - áll az MTI-hez is eljuttatott levélben. Halász János, az albizottság elnöke levelében emlékeztet arra: képviselőként többször kért tájékoztatást Görgey Gábor miniszterelnöki kulturális főtanácsadói tevékenységéről, valamint az ezzel kapcsolatos írásos anyagokról. Hozzáteszi: Kiss Péter megnevezte a volt kulturális miniszter főtanácsadói feladatait, azonban jelezte, hogy azok belső használatra készült, valamint döntés-előkészítéssel összefüggő adatoknak számítanak, amelyek a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szerint a kezelésüket követő 20 éven belül nem nyilvánosak.

Halász János a levélben megjegyzi: a kancelláriaminiszter által felsorolt tevékenységek nem csak tanácsadásról, hanem feltehetően operatív feladatok ellátásáról is szóltak, ezért is kérte a Görgey Gábor működésével kapcsolatos írásos anyagokat. Ezen iratokkal kapcsolatban a törvény úgy rendelkezik, hogy az állami szerv vagy személy a feladatkörébe tartozó ügyekben, így különösen az állami költségvetésre és annak végrehajtására, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre vonatkozóan köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását - fejti ki levelében a képviselő.

Halász János a levélben jelzi azt is: amennyiben Kiss Péter szerint a kért adatok 20 éven belül nem nyilvánosak, kérésére zárt ülést rendel el. Szintén utal arra, hogy a törvény szerint kérelemre az adatok megismerését a szerv vezetője e határidőn belül is engedélyezheti.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek