MSZP: a tagok nélüki párt
Az Index információi szerint az MSZP-ben a Vas megyei fiktívtag-botrány kipattanása óta nyílt titok, hogy számos megyében és fővárosi kerületben hasonló forgatókönyv szerint duzzasztották fel a létszámot. Egyes feltételezések szerint egy általános felülvizsgálatban a taglétszám tíz-húsz százalékával nem tudna elszámolni a párt, illetve a helyi vezetés - írja az internetes lap.
Dátum: 2005-02-10 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:54.660895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az internetes újság úgy tudja, hogy a pártelnök megbízásából felmérés készül, amely a szocialisták választási szerepléseivel összevetve próbálja felmérni a párt valódi taglétszámát.
A teljes körű tisztújításra és tagrevízióra kötelezett szombathelyi szocialisták egy informális megbeszélésén többen azt állították, hogy a megyei elnöknek tulajdonított machinációkhoz hasonlóak zajlottak az ország más területein is, többek között Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun megye is, és több fővárosi pártszervezet, köztük Kőbánya, az V. és a XII. kerület is feltűnően gyors taglétszám-növekedést produkált 2002 óta.
Az Index információi szerint egy szombathelyi összejövetelen most megismételték az egy éve elhangzott vádakat, hogy a mesterséges taglétszámduzzasztás az MSZP-ben széles körben alkalmazott eszköz volt. A szombathelyi helyzetértékelő beszélgetésen azt is állították, hogy az időközben Mozaik Klub néven megszerveződött csoport tagjai éltek előszeretettel a pártbeli befolyást döntően meghatározó beszervezési trükkökkel.
Az internetes újság úgy tudja, hogy az MSZP-nek jelenleg mintegy 36 ezer, az országos központban nyilvántartott tagja van, de forrásaik állították, hogy több megyében és kerületben eltérnek a helyi és a központban található adatok, az elmúlt évtizedben működő rendszer pedig nem szűrte ki visszaéléseket. A lap úgy tudja, hogy a papírtagság kérdésével az elnökség is foglalkozik; a pártelnök megbízásából készül egy olyan felmérés, amely körzetekre lebontva összeveti a szocialisták választási szereplését és a párt helyi szervezettségi adatait.
A teljes cikk elolvasható az Indexen
index.hu - fideszfrakcio.hu