Gyurcsány a hiperaktív: 25 milliót fizethetünk Batiz új irodájáért
Körülbelül 25 millió forintba kerül a napi rendszerességű kormányszóvivői tájékoztatók új helyszínének kialakítása - közölte Batiz András az MTI-vel csütörtökön. Az új helyszínre azért van szükség, mert "a heti egyszeri tájékoztató nem tudja visszaadni a miniszterelnök és a kormány aktivitását."
Dátum: 2005-02-10 20:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:54.962356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerdai kormányülések napjának kivételével - amikor a korábbi helyszín ad otthont a rendezvénynek - hétköznaponta és "esetenként hétvégén" rendezett tájékoztatók helyszíne amellett, hogy "sajtószoba funkcióját fogja betölteni", alkalmas lesz konferenciák lebonyolítására is - mondta el a kormányszóvivő.
A naponta tartott tájékoztatóknak azért kellett új helyszínt találni egy korábban nem használt irodában, mert a heti sajtótájékoztatóknak otthont adó terem "más célokat is szolgál", így nem áll mindig szabadon.
Batiz András az MTI-nek hétfőn beszélt arról, hogy a jövő hét első felétől napi rendszerességűvé válnak a kormányszóvivői tájékoztatók; ennek elsődleges célja az, hogy a szóvivők a miniszterelnök sajtó számára nem nyilvános programjairól, megbeszéléseiről is be tudjanak számolni az újságíróknak. "A heti egyszeri tájékoztató nem tudja visszaadni a miniszterelnök és a kormány aktivitását" - mondta akkor a naponta, várhatóan kora délutánonként jelentkező tájékoztatók célját firtató kérdésre, hozzátéve: a kormányfő és a kabinet ennél sokkal aktívabb.
MTI - fideszfrakcio.hu