Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Le is út, fel is út - eladó a Fehér úti sportpálya

Egy kormányhatározat értelmében eladó a Magyar Atlétikai Club (MAC) Fehér úti edzőpályája. Ha eladják a pályát, a klub 240 gyerekfocistája mehet, amerre lát. Ráadásul a leendő vevőnek arra is lehetősége van, hogy magát a sportpályát is megszüntesse - számol be csütörtöki számában a Színes Bulvár Lap.


Dátum: 2005-02-10 20:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:55.599654, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Sportfolió Kht. tizenegy sportingatlant ad el a közeljövőben. Az alapelv az volt, hogy többnyire olyan pályák kerüljenek magánkézbe, amelyeken nem folyik sporttevékenység. A Fehér úti pályán a MAC 240 gyerekfocistája edz. 1993-ban került ide a klub, akkor egyesült a Népstadion SE-vel, a továbbiakban MAC-Népstadion néven szerepelt a korosztályos bajnokságokban, cserébe kedvezményesen használhatták a pályákat.

Kálnoki Kis Sándor, a MAC elnöke is hallott róla, hogy eladják a pályát, és két hét felmondási időt kaptak.

A Sportfolió Kht.-nál az iránt érdeklődött a lap, hogy ha a 11 eladásra kerülő pálya kijelölésénél az volt az egyik legfontosabb szempont, hogy mire használják az adott ingatlant, akkor miként kerülhetett bele a csomagba a Fehér úti létesítmény.

- Nem kizárólagosságról volt szó - kezdte Orbán Sándor, a Sportfolió Kht. ügyvezető igazgatója. - Csupán arról, hogy többnyire olyan ingatlanokat adunk el, amelyeket nem sportcélra használnak. Kiemelném, hogy többnyire.

- Nem szempont ebben az esetben, hogy 240 gyerek sportol ott?

- Nem. A nemrégiben született kormányhatározat szerint az olimpiai központokat kell kiemelten kezelni, a többi ingatlant a sportszervezeteknek vagy az önkormányzatoknak ingyen át lehet adni. Jelen esetben a kőbányai önkormányzat nem jelentkezett a pályáért, ezért értékesítésre kerül. A MAC egyébként csak jelképes összegért bérelte a pályát, tehát az állam finanszírozta a fenntartást.

- Ez nem állami feladat?

- Ez nem a Sportfolió asztala. A MAC az utánpótlás-nevelő kluboknak járó műhelytámogatásból részesedhet.

- A Fehér úti pályára vonatkozóan nincs korlátozás, hogy az új tulajdonosnak 10-15 évig sportcélra kell használnia?

- Nincs. Jelenleg kiemelt sportingatlan besorolása van, de az új tulajdonos ezen változtathat, szabadon rendelkezik a területtel.

Gyurcsány Ferenc még mást mondott

Még 2004-ben a Fidesz országgyűlési képviselői kérdést intéztek az akkori sportminiszterhez, Gyurcsány Ferenchez, melyben az iránt érdeklődtek, hogy mit tesz a minisztérium a megszűnés alatt lévő sportpályák megmentéséért.

Gyurcsány Ferenc válaszában akkor ezt olvashatták:

"A sporttelep tulajdonosok az elidegenítéshez a sporttörvény alapján kötelesek a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter jóváhagyását kérni. A jóváhagyás megadásának feltétele, hogy az új tulajdonos a sportfunkciót változatlanul biztosítsa az ingatlanon, vagy az eladó az értékesítésből származó bevételt új sporttelep vásárlására, illetőleg sportlétesítmény felújítására fordítsa."

A válasz alapján felmerülnek következő kérdések:

1. Ki hagyta jóvá a sportingatlan értékesítését?

2. Hogy fordulhat elő, hogy az új tulajdonosnak nem kell továbbra is sportcélokra fordítania a területet, azaz busás haszonnal továbbadhatja, hogy azon építeni lehessen?

Az ingatlan eladását jóváhagyó döntést vagy Gyurcsány Ferencnek, mint volt sportminiszternek kellett meghoznia vagy Ábrahám Attilának, aki a Gyurcsány által megszüntetett sportminisztérium helyén felálló Nemzeti Sporthivatal jelenlegi vezetője, egyébként testnevelő tanár. A történet szépsége, hogy Ábrahám fia maga is a MAC csapatában rúgja a bőrt.

Színes Bulvár Lap; fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek