Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Magyar Hírlap Böjte Csabát választotta az év emberének

Böjte Csabát választotta a Magyar Hírlap a 2004. év emberének. A díjra még hét másik, az olvasók és a szerkesztőség által javasolt jelölt volt, s a zsűri úgy döntött, hogy a Déván és hét másik romániai településen több mint tíz éve gyermekotthonokat működtető szerzetest illeti a nyolcadszor odaítélt cím.


Dátum: 2005-02-11 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:16:58.524361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A díjkiosztó ünnepséget tegnap rendezték a nemrégiben átadott Művészetek Palotájában. A több száz férőhelyes színházteremben telt ház volt. A kisestélyik és öltönyök között nem kis feltűnést keltett az est főszereplőjének megjelenése: Böjte Csaba puritán, barna papi ruhában érkezett. A Magyar Hírlap főszerkesztője beszédében azt mondta, hogy a lap nem azt nézi, az értéket teremtők melyik oldalhoz tartoznak, hanem függetlenújsághoz illően kizárólag a teljesítményt magát.

magyarhirlap.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek