Mélyponton az infláció a cseheknél
Csehországban júliusban átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júniushoz képest, és 0,6 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júliusban - jelentették csütörtökön a cseh statisztikai hivatalban. Júliusban a tizenkét havi infláció - a júniusi 1,2 százalék után - történelmi mélypontra csökkent Csehországban.
Dátum: 2002-08-08 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:15.274947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közölt adatok megfelelnek a szakértők várakozásainak, akik 0,3-0,6 százalék közé tették az tizenkét havi infláció alakulását júliusban. Prágában azonban általános a nézet, hogy a következő hónapokban az infláció már nem fog csökkenni, bár jelentős emelkedésre sem számítanak. Banki szakértők szerint a cseh gazdaságban tovább csökkent az inflációs nyomás, de ennek ellenére nemigen számítanak a Cseh Nemzeti Bank további kamatcsökkentésére. A havi adat nagyobb volt a vártnál, ám ez nem okozott aggodalmat.
Júliusban a bank, főleg a korona gyengítése végett, az idén másodszor csökkentette alapkamatát, az áprilisi negyed százalékpontos csökkentés után ezúttal háromnegyed százalékponttal, 3,75 százalékról 3,0 százalékra. Ezzel először került a cseh kamatszint az Európai Központi Bank 3,25 százalékos kamatminimuma alá.
Az inflációval ellentétben júliusban tovább nőtt a munkanélküliség. A hónap végén 479 241 állástalant tartottak nyilván, ez a munkaképes lakosság 9,2 százaléka. Június végén a munkanélküliség 8,7 százalékos volt. A munkanélküliek száma júliusban 24 938-cal nőtt - közölték a munkaügyi és népjóléti minisztériumban. A 2001 júliusi helyzethez képest az idén 39 482-vel több a munkanélküli.
MTI - fidesz.hu