Orbán Viktor: a helyzet komoly
Magyarország egyetlen lehetősége a felemelkedésre a munka lehet, ezért meg kell becsülni a munkát, tisztességesen meg kell fizetni, és segíteni kell azokat, akik dolgoznak - szögezte le a Fidesz elnöke Várpalotán.
Dátum: 2005-02-11 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:17:01.926980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor csütörtökön reggel vonaton érkezett Várpalotára, és az állomásfőnökkel folytatott rövid beszélgetést követően tájékozódott a munkások és a munkahelyteremtés gondjairól. A nap folyamán ellátogatott egy alumíniumgyárba, beszélgetett a munkásokkal és a gyár vezetőivel, megnézett egy családi vállalkozásként működő autó-javító műhelyt, mely a Széchenyi Terv segítségével maradhatott talpon. Tárgyalt továbbá a szakszervezetek, és a Fidesz Munkástagozatának helyi vezetőivel és a város polgármesterével, a kormánypárti Leszkovszki Tiborral is.
A munka világának gondjai
A sűrű program során a Fidesz elnökét végigkísérte Kudlik Júlia, a Hallgassuk meg egymást! címet viselő programsorozat egyik házigazdája, Kontur Pál, a Fidesz Munkás- és Alkalmazotti Tagozatának elnöke, Navracsics Tibor, a Fidesz kormányzati felkészülését koordináló munkacsoport vezetője, a délután folyamán pedig csatlakozott a csoporthoz Schmitt Pál, a Szövetség alelnöke is.
A munka Magyarország egyetlen esélye a felemelkedésre
A Fidesz elnökét az esti, kis híján kétórás beszélgetés során a fórum résztvevői kérdezték többek között a nyugdíjkorhatár - a ledolgozott munkaórák után számolt - rugalmasabbá tételének lehetőségéről, a rokkantnyugdíjasok kilátásairól és a kollégiumi ellátás javításának sürgős feladatáról is. Orbán Viktor válaszolt a Magyarország SMS-en (06-20-414-0000) érkezett, a munka világát érintő kérdésekre, felvetésekre javaslatokra is.
Hangsúlyozta: Magyarország egyetlen lehetősége a felemelkedésre csak a munka lehet, ezért meg kell becsülni a munkát, tisztességesen meg kell fizetni, és segíteni kell azokat, akik dolgoznak. Meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy mindenkinek legyen állása, aki akar és tud dolgozni. Mint mondta, azért Várpalotát választották a munkát középpontjába állító beszélgetés helyszínéül, mert "itt tudják az emberek, mi a munka: tudják, milyen az élet, amikor van munka, és azt is, hogy milyen, amikor nincs".
A munkabarát gazdaságpolitika
Várpalotán, ahol a munkanélküliség kilenc százalék felett van, és a rendszerváltással sorra szűntek meg a munkahelyek, a két közeli város, Veszprém és Székesfehérvár példáját hozta fel Orbán Viktor arra, hogy hogyan lehet "nem feladni, és keresni a boldogulás lehetőségét". Ezekben a városokban "nem vártak, hanem maguk mentek befektetők, beruházók után, három-négy év elteltével Székesfehérvár és környéke a világ egyik leggyorsabban fejlődő térségévé vált."
A munka és a munkások megbecsülését hiányoló kérdezőnek adott válaszában a Fidesz elnöke kifejtette, hogy a rendszerváltozás után alakult ki az a - véleménye szerint téves - közvélekedés, hogy "az igazán tehetséges ember nem munkából él", és ekkor vált el egymástól a munka és a jólét. Márpedig a kettő nem lehet egymás nélkül, a munka előfeltétele kell hogy legyen a jólétnek, és az 1998-ban tett - nem hibátlan, és nem minden ízében helyes - intézkedés-sorozattal a polgári kormány megpróbált a spekulációbarát gazdaságpolitika után újra munkabarát gazdaságpolitikát bevezetni.
Ezért kellett kétszeresére emelni a minimálbért, csökkenteni jelentősen a TB-járulékot, visszahozni a GYED-et, és segíteni a nőket abban, hogy gyermeket vállalva is dolgozhassanak. Most - három év múltán - visszatért a spekulációbarát gazdaságpolitika - jelentette ki, és annak van becsülete, aki spekulál, még a politikusi szakmában is, mert "ott a munkát tettnek nevezik".
A rugalmas nyugdíj-számítási rendszerről
Ma Magyarországon egymillió olyan ember él, aki, ha kifizette a havi rezsijét, akkor kevesebb, mint 3400 forintja marad, és hárommillió olyan ember, akinek az egy főre eső jövedelme nem éri el minimálbér felét, és ebből kell megélniük - hívta fel a figyelmet arra, hogy ezek az igazán fontos mutatói a magyar gazdaság állapotának, nem a BUX-index. Megjegyezte, hogy a tőzsde is fontos, és még hasznosabb lenne, ha a kisbefektetők sokkal inkább magukénak érezhetnék, és kevésbé volna a spekuláció terepe.
A nyugdíj-rendszer rugalmasabbá tétele mellett foglalt állást a Fidesz elnöke, és aláhúzta: biztosítani kell az emberek számára a választási lehetőséget arra, hogy eldönthessék, hány év után mennek nyugdíjba, tovább akarnak-e dolgozni, ha ezután magasabb nyugdíjat kapnak. Azt is kiemelte ennek kapcsán, hogy a több műszakban dolgozók nyugdíját magától értetődő, hogy másképp kell számolni, mint a nyolc órában dolgozókét. "Ezzel mindenképpen foglalkoznia kell a következő kormánynak, és világos választ kell adnia erre a kérdéskörre. Szerintem ez lehetséges" - szögezte le.
Végre dönteni kéne
A helyzet komoly. Nem lehet egy újabb esztendőt kidobni a semmibe. Döntéseket kell hozni - szögezte le, és kiállt a radikális adócsökkentések mellett, felhívva a figyelmet arra, hogy erre lett volna lehetőség, akkor, ha elfogadják a Nemzeti Petíciót, vagy a költségvetési törvénybe beépítik az intézkedéscsomagot.
Kép és szöveg: B.E. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu