Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összeugrottak a koalíciós partnerek

Zárt ülésen dr. Kurucz Ferencet választotta meg Békéscsaba új jegyzőjének mai ülésén a városi közgyűlés. Az SZDSZ-frakció nem fogadja el a döntést, törvényességi vizsgálatot kezdeményeznek. Dr. Kurucz Ferenc február 15-én munkába áll.


Dátum: 2005-02-11 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:17:04.335695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az, hogy az MSZP kezdeményezésére a pályázatok beérkezése után pár nappal rendkívüli közgyűlést kellett összehívni, előre vetítette annak a lehetőségét, hogy nem lesz idő megfelelő jogi állásfoglalás kikérésére a pályázókkal kapcsolatban - fogalmazott SZDSZ-es pártpolitikusként Pap János. - Az a jelölt, aki a testület többségi döntésével jegyző lett, soha életében nem dolgozott önkormányzatnál.

Képviselőtársa, Velkey Gábor emlékeztetett: két év közigazgatásban eltöltött gyakorlat volt az egyik feltétel a kiírásban. Az SZDSZ akár a bíróságra is hajlandó elmenni ez ügyben.

Békés Megyei Hírlap - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek