Vége a dagonyának: fideszes törvényjavaslat a pártállami titkos iratok nyilvánosságáról
A Fidesz a pártállam tikos iratainak nyilvánosságát szorgalmazó törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek - mondta Demeter Ervin, fideszes országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón.
Dátum: 2005-02-11 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:17:06.680204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A múltnak sarát tizenöt évvel a rendszerváltozás után is hordozzuk magunkkal, az úgynevezett ügynökkérdésre mindezidáig nem sikerült megoldást találni. Ma a magyar közélet a pocsolyában dagonyázik és maximum sárdobálásra futja az erejéből. Ennek véget kell vetni (...) és tiszta vizet kell önteni a pohárba. Tiszta, világos és egyértelmű törvényi szabályozás szükséges" - mondta Demeter Ervin.
Az Orbán-kormány titkosszolgálati minisztere szerint meg kell teremteni a pártállam titkos iratainak teljes körű megismerhetőségét, illetve következményeket fűzni ahhoz, ha valaki együttműködött a pártállam politikai rendőrségével.
A képviselő ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a Fidesz a pártállam tikos iratainak nyilvánosságát szorgalmazó törvényjavaslatot nyújtott be ma az Országgyűlésnek.Erre a törvényre azért van szükség, mert a szocialisták javaslata megáll félúton, csak részigazságokkal foglalkozik és kerüli a számukra igen kínos kérdéseket - fogalmazott.Hozzátette: nem elég csupán a III-as főcsoportfőnökség "amúgy is széthordott" iratairól beszélni, hanem a párt titkos iratainak teljes körét indokolt megismerni.
A javaslat céljairól szólva azt mondta, hogy a Fidesz szeretné, ha a pártállam időszakában keletkezett iratok a levéltárakban mindenki számára elérhetőek lennének.
A Fidesz azt is indítványozza, hogy az 1990. május 2. előtt titkossá minősített iratok felülvizsgálata minél hamarabb történjen meg. "Ez azért sarkalatos kérdés, mert ez a levéltárba kerülés feltétele" - fűzte hozzá.
Demeter Ervin ennek kapcsán emlékeztetett rá: miután a levéltári törvény úgy rendelkezik, hogy ezeket az iratokat keletkezésük után 15 évvel át az Országos Levéltárba át kell küldeni, ma már mindegyik dokumentumnak ott lenne a helye.
A törvényjavaslat szabályozná a közéleti szereplőknek a pártállam időszakában és a rendszerváltás után közfeladatot ellátó személyként kifejtett tevékenységének nyilvánosságát is.
A honatya közlése szerint a Fidesz támogatja az MSZP-SZDSZ "erőteljes társadalmi kontrollt szorgalmazó törekvését, hiszen nem a szolgálatok érdeke nyomán kell az iratok minősítését megállapítani".
Demeter Ervin úgy látja, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága alkalmas ennek a feladatnak az ellátására. Ennek érdekében el kell érni, hogy kizárólag a testület beleegyezésével legyenek minősíthetők az iratok - szögezte le.
A törvényjavaslat közszereplőket érintő részét úgy kommentálta, hogy esetükben támogatni kell a személyes adatok megismerhetőségét is.
A volt miniszter szerint definiálni kell a közszereplő fogalmát, és lehetővé kell tenni, hogy a levéltárban levő iratok a közszereplők esetében ugyanúgy megismerhetők legyenek, mint az állambiztonsági szolgálatok történeti levéltárárában.
A törvény felszólítana mindenkit, "akinél esetleg ilyen irat van kint, hogy minden következmény nélkül harminc napon belül adja át az Országos Levéltárnak" - hangsúlyozta. Elmondta: "Abban az esetben, ha valaki ilyen iratot elrejt, eltitkol, meghamisít vagy megsemmisít, azt szabadságvesztéssel sújtja a Btk., ha a Fidesz javaslata elfogadásra kerül".
fideszfrakcio.hu