Tanösvény a bazaltorgonákhoz
Újabb tanösvény fogadja a természetbarátokat a Balaton-felvidéken: a Szent György-hegyen lévő "Bazaltorgonák" tanösvényt a Környezetvédelmi Minisztérium pályázatán nyert két és félmillió forint felhasználásával építette ki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.
Dátum: 2002-08-08 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:15.856141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az intézmény oktatási felügyelője, Somlai Szilárd elmondta, hogy a tapolcai medence egyik legszebb helyén, a Szent György-hegyen a legforgalmasabb, természeti értékekben bővelkedő turistautakhoz illeszkedik a majdnem négy kilométer hosszú, önmagába visszatérő, hét állomásból álló tanösvény.
A Tapolca felől megközelíthető volt raposkai bányától indul az ajánlott nyomvonalú ösvény. Az első ismertető tábla a Szent György-hegy földtörténetét írja le. A hegy növényvilágát leíró és a "jégbarlang" állomások után a Szent György-hegy legismertebb és legérdekesebb látnivalójánál, a bazaltorgonáknál vezet fel az út a 414 méter magas csúcsra, ahol újabb tájékoztató tábla segítségével azonosíthatják be a tanösvényt járó hegymászók az eléjük táruló látványt. A hegy tetejéről a tanösvény végigjárói a Keszthelyi-hegységtől és a Balaton-felvidéki tanúhegyektől a Somlóig elláthatnak. A másfél óra alatt bejárható körút a táj védett állatainak a bemutatásával zárul.
Az új Balaton-felvidéki tanösvény jelképe a tájra jellemző és a hegyen is élő, védettséget élvező fűrészlábú szöcske lett, amelynek rajza a sétaút valamennyi állomásánál megjelenik.
A Szent György-hegyi "Bazaltorgonák" tanösvényt a természetbarátok már végigjárhatják, hivatalos átadása augusztus derekán lesz - közölte a Balaton-felvidéki Nemzeti Park felügyelője.
MTI - fidesz.hu