Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Péterfalvi: aggályos a Political Capital "ügynöklistája"

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint semmilyen ügynöklista nem legalizálja azt a körülményt, hogy egyes személyek kényszerhelyzetben nyilatkoztak múltjukról.


Dátum: 2005-02-11 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:17:07.690220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A biztos annak kapcsán nyilatkozott erről pénteken az MTI megkeresésére, hogy ismert ügynökök és a III/III-as csoportfőnökséggel kapcsolatba került állambiztonsági tisztek listáját, tizenkilenc nevet tett közzé pénteken honlapján a

Political Capital politikakutató és tanácsadói intézet, abból kiindulva, hogy az ügynökök listájával már 15 éve adósa a magyar politika a választóknak és a közvéleménynek.

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos az MTI-nek hangsúlyozta, hogy csak a jogszerűen nyilvánosságra hozott adatokat lehet később újra közölni. Hozzátette: a közlés jogszerű azok esetében, akik önként nyilatkoztak érintettségükről, "az már nem jogszerű, hogy valakit meggyanúsítottak, és akkor bevallotta".

Úgy fogalmazott: "akiről jogszerűen jelent meg ilyen jellegű anyag, illetve ő maga elismerte, azoknak az egy adatbázisba rendezése (...) nem vet fel külön aggályokat".

Közölte: ha valakinek a személyiség jogát sérti, hogy ezen a listán szerepel a neve, akkor nyilvánvalóan személyiségi jogi pert indíthat a bíróságon.

Az adatvédelmi biztos közölte: "az, hogy adatbázisba rendezik ezeket a neveket, az nem teszi utólag jogszerűvé vagy erkölcsössé, vagy tisztességessé annak a körülménynek a meglétét, ahogy esetleg őket rábírták, kényszerhelyzetet teremtettek".

Hozzátette: "ez nem legalizálja és nem teszi tisztességessé, azt a körülményt, ahogy adott esetben ezek a személyek nyilatkoztak".

Mint mondta, mivel ezek a személyek elismerték múltjukat, így ebből a szempontból az adatokat hitelesnek lehet tekinteni, "de ez nem jelenti azt, hogy a nyilatkozatnak a kikényszerítése, vagy a szituáció megteremtése miatt ne lehetne aggályokat megfogalmazni".

Kenedi János történész csütörtökön az mondta az MTI-nek, hogy polgári engedetlenség felé nyitott utat a Political Capital azzal, hogy felteszi az internetre a már ismert ügynökök, beszervezettek és együttműködők névsorát.

Ezzel kapcsolatban Péterfi Attila hangsúlyozta: egy jogállamban a jogszabályokat be kell tartani, "akkor is, ha nem tetszenek".

Hozzátette: az, hogy van egy politikai szituáció, hangulat a szabályozás változtatásával kapcsolatban, az "nem ad felmentést a jelenlegi hatályos jogszabályok betartása alól".

Álláspontja szerint ebben az ügyben meg kell várni a jogalkotás eredményét, amely változtathat a jelenlegi helyzeten.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek