Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túrkevei középiskolások sikere az európai szakmai tanulmányi versenyen Lyonban

Dobogós helyezéseket értek el Magyarország képviseletében a túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola diákjai a Lyonban megtartott, az Európai szakmák - Mesterségek világa elnevezésű rendezvény gyakorlati versenyein - tájékoztatta az intézmény igazgatója az MTI-t.


Dátum: 2005-02-11 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:17:08.581871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A február elején rendezett, 150 ezer látogatót vonzó seregszemlén 40 szakterület mutatkozott be számos szakmát képviselve, köztük az idei évben kiemeltként az autótechnikák, ezen belül a karosszéria-lakatos, autószerelő, tehergépkocsi-javító valamint karosszéria-fényező szakmák - mondta Cseh Sándor.

A kiemelt szakmákban Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Spanyolország és a franciaországi Rhône-Alpes közlekedésgépészetet tanuló fiataljai részére a francia Nemzeti Gépjárműtechnikai Szövetség nemzetközi versenyt hirdetett meg.

A szakmai vetélkedőkön magyar diákok egy első és három második helyezést értek el - jegyezte meg az igazgató.

A karosszéria-fényező szakmában Csukás Attila érte el a legjobb eredményt, az első helyen végzett, a versenymunkája során egy motorháztetőre a Mesterségek Világa színes logóját kellett felfestenie.

Második lett a karosszéria-lakatos szakmában Torda József, autószerelésben Nagy Zoltán és tehergépkocsi javításban Bíber István.

A túrkevei diákok eredményességük alapján meghívást kaptak a 2006. februárjában megrendezésre kerülő 10. jubileumi Európai szakmák - Mesterségek világa kiállításra és versenyre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek