Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkészült a Hatvan városközpontját tehermentesítő, 3 kilométer hosszú elkerülő út terve

A 2,5 milliárd forint értékű - a Széchenyi Plusz tervben szereplő - beruházás során egy autópálya csomópont, két körforgalom és egy a vasúti fővonal fölött átívelő híd épül meg a Hatvanban.


Dátum: 2002-08-08 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:16.150374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 32-es, a 3-as és a 21-es utat, illetve az M3-as autópályát összekötő útszakasz várhatóan 2003-ban készül el. Az önkormányzat a munkálatok befejezése után kitiltja a nehézgépjármű forgalmat a város központjából, ami nagy öröm a helyieknek, hiszen az autópálya díjasítása óta egyes szakaszokon 40 százalékkal nőtt a forgalom és ezzel a légszennyezettség, valamint a közlekedés zsúfoltsága.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek