Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adjunk teret a Tiszának: a cianidszennyezésre emlékeztek Szegeden

A tiszai cianidszennyezés szegedi levonulásának ötödik évfordulójára emlékezett Szegeden a Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület (CSEMETE) pénteken.


Dátum: 2005-02-11 20:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33986
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:17:10.085319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Tisza partján, a Roosevelt téren rendezett eseményen mintegy harmincan vettek részt. Paulovics Péter, a CSEMETE Egyesület társelnöke szerint az egyik legfontosabb, hogy változtassanak azon a hozzáálláson, amely ezt a csekély érdeklődést eredményezi.

A veszély nem múlt el, hiszen azok a szennyező források, amelyek közül egy akkor "eldurrant", továbbra is ott vannak a Tisza vízgyűjtőjén, sőt újabbak is keletkeznek - mutatott rá.

"A Tisza egy sebesült folyó, amelyen ha ruha van, nem látszik a heg, de lehet, hogy egyszer majd nem tud felépülni" - tette hozzá.

Makrai László, a szegedi közgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke érdekes egybeesésnek nevezte, hogy a Kárpátokban lévő tiszai vízgyűjtőben, a hóban betárolt vízmennyiség jelenleg hat millió köbméterre rúg, ugyanúgy, mint 2000-ben "és akkor is a felmelegedés és eső miatt szakadt át az a gát, amely a tragédiát okozta".

Az önkormányzati képviselő úgy látja, hogy Romániának számos olyan pontja van, ahol potenciális szennyező források vannak: "kritikus a környezetvédelmi helyzet, nemcsak a technológia, hanem az intézményrendszer szintjén is".

A verespataki bánya több százszor nagyobb, mint a megemlékezésre okot adó nagybányai; gyakorlatilag a felhasznált cianid mennyisége naponta annyi, mint amennyi a szennyezés idején érkezett, ezért a Tisza és a Maros is veszélynek van kitéve - mondta Makrai László.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek