Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor országjáró körútjának okairól

A munkások is gyakran azt tapasztalják: a politikusok egyszerűen elfeledkeznek róluk. A fővárosba azért mentem, mert úgy látom: bár a vidékiek számára Budapest maga a világ közepe, a helyiek átkozódnak. Elvették tőlük a város irányítását - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Színes Bulvár Lapnak adott interjúban.


Dátum: 2005-02-12 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:17:13.353836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Olyan emberekkel foglalkozom, akik a leginkább számkivetettnek érezhetik magukat a mai Magyarországon. A vidéki emberek például gyakran szembesülhetnek azzal, hogy elzárt, marginális szereplői a társadalomnak. Miskolcon a nők voltak terítéken: a gyengébbik nem képviselői teljes joggal érezhetik úgy, hogy nem hallgatják meg őket. A munkások is gyakran azt tapasztalják: a politikusok egyszerűen elfeledkeznek róluk. A fővárosba azért mentem, mert úgy látom: bár a vidékiek számára Budapest maga a világ közepe, a helyiek átkozódnak. Elvették tőlük a város irányítását - sorolta Orbán Viktor a Színes Bulvár Lapnak adott interjúban.

Szólt arról is, hogyan tekint Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre. Mint mondta: "Gyurcsány Ferenc számomra nem ellenfél. (...) Néhány dologban, amit képvisel, ellenfélnek kell tekintenem, de ez az irányzatok harca, nem az embereké". Hozzátette: megítélése szerint a politika arról szól, "milyen Magyarországon fogunk élni". Rámutatott: 1998-ban nem Horn Gyulát győzték le, hanem azt az irányzatot, amit képviselt.

"2002-ben sem legyőzöttnek éreztem magam, csak szomorúnak, hogy más irányzat több bizalmat kapott" - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: kormányok jönnek és mennek, egyszer győzünk, egyszer veszítünk.

"2006-ban győzni fogunk" - jelentette ki.

Orbán Viktor szeretne újra 1989-ben lenni, mert szerinte "akkor volt utoljára valódi népképviselet Magyarországon".

A Fidesz elnöke kérdésre válaszolva azt is elmondta: a mostaninál sokkal kisebb és "érthetőbb" parlamentet szeretne. Ez utóbbinak a lényege: egy átlagos műveltségű ember pontosan értse, hogy a parlamenti vitákból mi következik az ő életére.

A beszélgetés a Fidesz elnökével csütörtökön készült a Várpalota felé tartó vonaton, ahol a Fidesz elnöke aztán a munka világáról beszélt. Az interjú a lap szombati számában jelent meg.

Orbán Viktor egymást követően öt különböző településen folytat beszélgetéseket ezekben a napokban, ezzel mintegy előkészítve a budapesti Körcsarnokban jövő szerdán elmondandó országértékelő beszédét. Szombaton Óbudára látogat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek