Rekordösszeget költhet saját reklámozására a kormány
Huszonötmillió forint egy terem felújítására és átalakításra. Ennyit költött a Miniszterelnöki Hivatal arra a helyiségre, amelyet a jövő héten adnak át. Soha nem fordítottak még akkora összeget kormányzati kommunikációra, mint a Gyurcsány-kabinet az idén.
Dátum: 2005-02-12 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:17:14.274189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Új padlószőnyeg, légkondicionálás, plazmatévé, tűzjelzőberendezés. Összesen huszonötmillió forintot költött a Miniszterelnöki Hivatal az adófizetők pénzéből annek a teremnek az átalakítására, ahol a tervek szerint hétfőtől kezdve naponta tartanak majd sajtótájékoztatókat a kormányszóvivők.
Batiz András úgy fogalmazott: "Talán a terem egy kicsit túlzó megfogalmazás, ez inkább egy szoba. Sajtószoba, vagy konferenciaszoba, ha tetszik. Azért volt rá szükség, mert régi szándék a Miniszterelnöki Hivatalban, hogy legyen egy helyiség ami sajtószobaként funkcionálhat, tehát ahol állandóan lehet sajtótájékoztatót tartani."
A kormányszóvivő elmondta: azért szükséges a napi tájékoztatás a kormány és a kormányfő munkájáról, mert a kabinet szerint a heti egyszeri beszámoló nem tudja hitelesen visszadni Gyurcsány Ferenc aktivitását. A helyiség átalakítására egyébként nem írtak ki külön pályázatot.
Batiz András tájékoztatása szerint: "A Miniszterelnöki Hivatalban a központi szolgáltatási főigazgatóság az, amelyik már korábban közbeszerzési pályázattal kiválasztott állandó szerződött partnerekkel dolgozik. Ezeket a munkálatokat is ezek a partnerek végezték el."
A 2006-os választásig rekordösszeget, 3,5 milliárd forintot költhet kommunikációs kampányra a Gyurcsány-kabinet. Januárban 1,725 milliárd forintnyi reklámra már ki is írtak egy pályázatot. Ebből 900 milliót fordítanak médiatervezésre és vásárlásra, 275 milliót pedig a kreatív feladatok tervezésére. A kampányhoz kapcsolodó nyomdai szolgáltatásokra külön keretet hirdettek 550 millió forinttal. A pályázatok eredményhirdetése február végére várható.
Forrás: hirtv.hu
fideszfrakcio.hu