Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eredményes volt a kisposták megmentéséért szervezett aláírásgyűjtés

Összegyűlt 60 ezer aláírás a kistelepülések postáinak megmentéséért. Az aláírásgyűjtést a zempléni település szövetség kezdeményezte. Ha 50 ezer aláírást érvényesnek találnak, akkor az országos népi kezdeményezés alapján az Országgyűlés köteles napirendre tűzni a postatörvény módosítását.


Dátum: 2005-02-13 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:17:18.796387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Zempléni Településszövetség karolta fel ezt a népi kezdeményezést és 900 apró falu csatlakozott ehhez az ügyhöz.

- A nagyobb települések, városok, sőt Budapest kerületei is gyűjtötték az aláírásokat - mondta Köteles László, Komlóska polgármestere. Ahogy haladtunk Budapest felé, folyamatosan jöttek a telefonok, hogy például a miskolci autópálya mellett, a füzesabonyi leágazásnál álljunk meg, mert még ők is adnak ötvenet, még ez hoz háromszázat, ez hoz ötszázat, de még Budapestre is menjünk be, mert ott is adtak háromszáz aláírást. Hátul ültem az autó ülésén és folyamatosan dolgoztam föl a nekünk adott aláírásokat. Az utolsó, a 8. mappát csak a megérkezéskor tudtuk leragasztani és lezárni, azután tudtuk átadni az Országos Választási Bizottság elnök-asszonyának 60 ezer 630 aláírást. Annál is nagyobb ennek a súlya, mert van egy olyan ügy, amiért az emberek képesek összefogni.

- Az Országos Választási Bizottság számára 45 nap áll rendelkezésre, amennyiben megvan az 50 ezer érvényes aláírás, a parlamentnek három hónapon belül kell határozatot hoznia. Bízom a parlament bölcsességében, hogy a falvakban élő emberek érdekeit fogják figyelembe venni - tette hozzá.

Forrás: www.radio.hu, 2005. február 13.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek