Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szolidaritás jelentőségét hangsúlyozták a térség bíborosai Budapesten

A szolidaritás jelentőségét hangsúlyozták Kelet- és Közép-Európa bíborosai és katolikus püspöki karainak elnökei háromnapos találkozójukat lezáró közös sajtótájékoztatójukon hétfőn Budapesten.


Dátum: 2005-02-14 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:18:27.358817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sok közös problémával találják magukat szembe az Európai Unióhoz tavaly csatlakozott országok, a tagjelöltek és az unióba igyekvő államok egyházai - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

Mint hozzátette, a kilenc térségbeli országból érkezett főpapok átérezték a szolidaritást, helyzetük közös vonatkozásait a találkozón, amelyen az ember helyzetéről tanácskoztak.

Erdő Péter a régiót illetően kérdésre válaszolva elmondta, hogy "a jogbiztonság a legtöbb országban még nem teljes", és az egyház életét is befolyásolja, hogy egy törvénynek, egy bírói ítéletnek mekkora foganatja van a gyakorlatban.

Arra a felvetésre, hogy az egyházakat az elmúlt időszakban támadások érték Magyarországon egyes médiumokban, a bíboros azt mondta: az utóbbi időben hasonló jelenséget tapasztalhattak a régió más országaiban is.

Audrys Juozas Backis litván bíboros, vilniusi érsek elmondta, hogy Litvániában az állam csak mint karitász-tevékenységet ismeri el az egyházak munkáját, nem érti, nem tudja értelmezni, mit jelent az egyházi közösség; "az állam meg akarja vásárolni az egyház szolgálatait".

Ahhoz, hogy az egyház a köz javát szolgálhassa, el kell, hogy ismerjék mint vallási közösséget - tette hozzá.

Szólt arról is: az ember sérült az egykori kommunista társadalmakban, egyrészt lelkiismeretében, Istenhez fűződő kapcsolatában, másrészt a különböző közösségekhez való kapcsolatában.

Audrys Juozas Backis hangsúlyozta, hogy az egyházak részt akarnak venni "ebben a demokratikus játékban", amely védi az ember, a közösségek jogait.

"Nem csak demokráciában akarunk élni, hanem valódi szolidaritást akarunk megvalósítani" - közölte, hozzátéve: úgy gondolják, hogy a térség egyházainak van mit vinniük Európába.

A bíboros az EU alkotmányára vonatkozó kérdésre azt felelte: talán úgy tűnik, hogy "egy jogi ütközetet" veszítettek, de nem mondtak le értékeikről, tovább keresik, hogyan lehet a keresztény értékek által megalkotni egy közös Európát.

Ioan Robu bukaresti érsek, a román püspöki kar elnöke a szolidaritás mellett a közjó értékéről, jelentőségéről szólt, kiemelve az összefogás fontosságát.

Kérdésre válaszolva rámutatott arra, keresik a megoldást a csángók kérésére. Az egyik iránynak nevezte a csángó, a másiknak a magyar nyelv használatát a hitéletben, megjegyezve, hogy pillanatnyilag nincs liturgikus könyv csángó nyelven. Szólt ugyanakkor arról, hogy - biztosan nem végleges megoldásként - néhány moldáv faluban magyarul misézhet, aki ezt igényli.

Stanislav Hocevar belgrádi érsek elmondta: a találkozón megállapították, hogy az evangéliumi értékrend mennyire sokat adott Európának; a keresztény értékrend az ember és a köz javát szolgálhatja ma is.

Szólt arról is, mennyire fontosak az ökumenikus, a más vallásokhoz fűződő kapcsolatok a társadalom alakításában Kelet és Nyugat között.

Mint megjegyezte, lényeges különbség van a politikusok és az egyházi emberek között; amíg az előbbiek csak egy választási periódusban, az utóbbiak távlatokban gondolkodnak.

Erdő Péter végezetül elmondta: olyan gondolatok vetődtek fel, amelyek további elmélyülésre szorulnak; úgy tűnik, hogy a résztvevők érdeklődéssel fordulnak egy következő találkozó felé.

A budapesti rendezvényen Magyarország mellett Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Románia, Szerbia-Montenegró, Szlovákia és Szlovénia püspöki karának vezetői voltak jelen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek