Sok Gyurcsány-beszédnek sok az alja
Gyurcsány Ferenc beszéde a szocialista hagyományokra emlékeztetett: ugyanis, aki nem tudja megoldani az emberek mindennapi gondjait, az tíz-tizenöt éves tervekről szokott beszélni. Az Ön által ostorozott Kádár - rendszernek is ez volt az egyik jellemzője, és most Ön is ezt a megoldást választotta - mondta Áder János a miniszterelnök évértékelő beszédére reagálva. + letölthető hangfájl
Dátum: 2005-02-14 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:18:27.671893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A beszéd egy népi bölcsességet is eszünkbe juttathat: sok beszédnek sok az alja - mondta a frakcióvezető. Áder János ugyanakkor árulkodónak nevezte, hogy a miniszterelnök a mezőgazdaságból élőkről egyetlen szót sem szólt, és figyelemreméltónak tartotta, hogy be akarja fejezni annak a négyes metrónak az építését, amit még el sem kezdtek.
Ön sok mindenről beszélt: létbiztonságról, autópályákról, államadósságról, reálbérről és ostorozta az állami kiadások növelésének és a közterhek csökkentésének egyidejű követelését. Miniszterelnök Úr, legyen erős, ez az önök választási programjában szerepelt - mondta Áder János.
A Fidesz frakcióvezetője felhívta Gyurcsány Ferenc figyelmét, hogy a szocialisták eddig csak olyan autópályákat adtak át, amelyeket az Orbán-kormány kezdett el építeni, de az is elkerülte a miniszterelnök figyelmét, hogy az autópályák a megépítése most kétszer annyiba kerül, mint a polgári kormány idején. Alapkőlerakásban valóban erősek voltak, az építés még odébb van - tette hozzá.
A reálbérek tekintetében Miniszterelnök Úrnak nyilván elkerülte a figyelmét a KSH adata, mely szerint a 2004-es esztendőben csökkentek a reálbérek, de nem jobb a helyzet a munkanélküliség tekintetében sem, hiszen két éve mondják már, hogy javulnak a foglalkoztatási adatok, de az önök által kiadott adatok szerint is csökken a foglalkoztatottság - mondta Áder János, aki emlékeztetett, hogy csak a fiatalok vonatkozásában egy év alatt 22 százalékkal nőtt a munkanélküliség.
A frakcióvezető emlékeztetett, hogy miközben a kormány adócsökkentésről beszél, aközben két év alatt összesen 33 alkalommal emelte az adót, két év alatt hat új adónemet vezetett be, tavaly egyhavi bért vett ki a fizetésből élők zsebéből, egyhavi nyugdíjat vett ki a nyugdíjasok zsebéből, és az idei adóemelések 100 milliárd forintos többletterhet jelentenek a vállalkozóknak.
Ha igaz, amit Gyurcsány Ferenc mond, hogy az államadósságot növelő hitelek a nyugdíjak emelésére és a bérek kifizetésére mentek el, akkor hová lettek az adóbevételek és a nyugdíjjárulékok - tette fel a kérdést Áder János.
fideszfrakcio.hu