Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Művésztörvényt" sürget a Színházi Dolgozók Szakszervezete

A művészek jogállásáról szóló törvény mielőbbi megszületését sürgette a Színházi Dolgozók Szakszervezetének tisztújító kongresszusa hétfőn Budapesten.


Dátum: 2005-02-14 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:19:28.923989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Várjuk, hogy megszülessen a művészek jogállásáról szóló törvény, amely keretet adhat a további működéshez" - hangsúlyozta elnöki beszámolójában Konrád Antal színművész, akit újabb hat évre a szakszervezet vezetőjévé választottak.

A kongresszus határozati javaslatot fogadott el arról, hogy támogatja a törvény mielőbbi parlament elé kerülését, és kinyilvánította: tárgyalásokkal, ha szükséges, megfontolt demonstrációkkal igyekszik érvényesíteni tagjai érdekeit.

Konrád Antal az elmúlt hat évre visszatekintve a legfőbb "bajuknak" nevezte, hogy nem tudnak összetartani és nincsenek olyan, a terület specifikumait figyelembe vevő törvények, rendeletek, amelyek biztosítanák védelmüket, és lehetővé tennék, hogy harcoljanak jobb életkörülményeikért.

"A munkánk a világ minden táján tisztes megélhetés forrása és itt is meggazdagodnak rajtunk elegen" - mondta.

Minden gondjuk forrásának nevezte, hogy miközben az EU-ban minden tevékenység szakvizsgához kötött, művészetük a "szabadrablás prédája". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem a tehetséges amatőrök, hanem a kontárok ellen emelik fel szavukat, akiket csak azért foglalkoztatnak, mert olcsók.

"Egészen addig, amíg porig alázhatnak azzal, hogy négy bugyi-letolás egy valóságshowban egyenértékű négy egyetemi évvel vagy színháznál alázatosan és küzdelmesen szerzett szakmai tudással, addig nem beszélhetünk esélyegyenlőségről" - fogalmazott.

Konrád Antal közérdeknek mondta, hogy "honoráriumért mikrofon elé csak valódi iskolában, valódi ismereteket szerzettek állhassanak".

Rámutatott arra, hogy a magánvállalkozásokkal szemben egyetlen fegyverük a tárgyalás lenne, ha szóba állnának velük; ehelyett sokszor "elképesztő rabszolga-szerződéseket" dugnak az orruk alá.

A szakszervezeti vezető arra biztatta a résztvevőket, hogy legyenek alkalmazottak, akkor lesz nyugdíjuk, akkor kapnak bankkölcsönt, szülhetnek gyereket, lehetnek betegek.

Mint jelezte, legújabban a szinkronfelvételek után járó jogdíjak "érvényesítése érdekében indultak harcba".

Gyimesi László, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke felszólalásában elmondta, hogy a leendő törvény révén szeretnék elérni: a művészek ne kerüljenek hátrányosabb helyzetbe, mint mások, hiszen ha kötnek egyáltalán szerződést velük, az határozott időre szól.

A problémák között említette a kényszervállalkozások létrejöttét és azt a jelenséget, hogy egy művész soha nem lehet munkanélküli, legfeljebb éppen vár a szerződésre.

Mint hozzátette, a megoldást az jelentené, hogy a művész legyen munkavállaló, de emellett kapjon "tisztességes adóelszámolási lehetőséget", és megmaradjon számára a vendégszereplés lehetősége is.

Véleménye szerint hosszabb távon áttekinthető állami finanszírozásra, valamint minőségi garanciarendszerre is szükség lenne.

A Színházi Dolgozók Szakszervezete hatvan éve alakult. Jelenleg harminckét alapszervezete és kétezernégyszáz tagja van. Öt másik szakszervezettel együtt alkotja a Művészeti Szakszervezetek Szövetségét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek