Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Otthon fogyatékos fiataloknak

Országosan is egyedülálló kísérleti programot szeretne indítani a somogyvári önkormányzat. Fogyatékkal élő fiatal felnőttek számára alakítanának ki lakásotthonokat és foglalkoztatót. Móring József Attila polgármester elmondta: a gyermekvédelmi intézményeknél már kialakult gyakorlat, hogy lakásotthonokban helyezik el a gondozásba vett fiatalokat.


Dátum: 2005-02-15 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:19:42.063811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fogyatékkal élő gyermekek esetében azonban ez nem megoldott. Az ilyen fiatalokat, ha nagykorúvá válnak, csak szociális otthonokban tudják elhelyezni. Somogyváron családi házakban 20-25 fogyatékos fiatal részére alakítanának ki apartmanokat, s egy szociális foglalkoztatóban biztosítanának számukra munkát. A terv eddig mindenütt támogatásra talált, ám terveiket Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszterrel is szeretnék egyeztetni, ezért meghívták: látogasson el a településre.

somogyihirlap.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek