Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átalakulás után a Fidesz

A Fidesz szövetséggé alakulása óta nőtt a párttagok száma a megyében. Az átállás struktúraváltással járt együtt, így alakult ki a 176 választókerületi tanács, élükön az elnökökkel. Hende Csaba, a vasi 2-es választókerület elnöke kiemelte: most a munkán van a hangsúly, még nem időszerű országgyűlési képviselő-jelöltekről beszélni. A 2003-as szövetséggé alakulást követően a Fidesz gyökeresen átalakította sturktúráját: a szervezeti-politikai munka súlyát a 176 egyéni választókerületbe helyezte át. A választókerületi szervezetek olyan fajsúlyos feladatokat kaptak, mint a szövetségi országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választásokra való felkészülés, mondta Hende Csaba választókerületi elnök.


Dátum: 2005-02-15 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:19:42.374969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választókerületi szervezet élén a választókerületi tanács áll, amelyet a választókerületi elnök vezet. A vezetőt a tanács javaslata alapján a szövetség elnöke nevezi ki.

Vas megyében öt választókerület található: az 1-esben Breznovits István, a 2-esben Hende Csaba, a 3-asban Básthy Tamás, a 4-esben Kovács Ferenc, az 5-ösben pedig Bebes István az elnök. Hende Csaba érdeklődésünkre leszögezte: a választókerületi elnöki pozíció nem jelent automatikusan egyéni országgyűlési képviselő-jelöltséget, az alapszabály erről nem rendelkezik. A politikus a személyi kérdésekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, mondván: "a folyót akkor ússzuk át, ha a partjához érünk". A párton belül jelöltál-lításnak megvan a maga rendje, és ez a téma jelenleg nincs napirenden. Majd ahogy közeledünk a 2006-os országgyűlési képviselő-választásokhoz, úgy születnek meg a személyi döntések, mondta, hozzátéve azt, hogy meggyőződése szerint a munkahely, a megélhetés, az árak alakulása, a rezsi költsége, az oktatás, az egészségügy, a közlekedés mind-mind olyan kérdések, amelyek érdeklik a magyar polgárokat, éppen azért a politikának ezekkel az ügyekkel kell foglalkoznia.

A Fidesz taglétszáma jelentősen bővült az elmúlt időszakban. A megyeszékhelyen korábban száz regisztrált tagot tartottak nyilván, ma már a taglétszám meghaladja a százötvenet. Hende Csaba szerint további bővülés várható a 2006-os választásokig.

vasnepe.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek