Holló András a parlament felelőssége a működőképes alkotmánybíráskodás
Le kellene zárni az alkotmánybíró-jelölés vitáját, a parlament alkotmányos felelőssége biztosítani a működőképes alkotmánybíráskodást - mondta Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke az MTI-nek kedden.
Dátum: 2005-02-15 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:19:46.539624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tizenegy tagú testületből 2003 nyara óta három alkotmánybíró vált ki, legutóbb tavaly decemberben Strausz János, ám a parlamenti pártok nem tudtak egyességre jutni az új bírák személyéről. Az Alkotmánybíróság határozatképességének alsó határa nyolc fő.
"Ezt a vitát (...) le kéne zárni, és elsősorban azt kéne nézni, hogy az Alkotmánybíróság ne nyolc taggal legyen határozatképes a jövőben" - fogalmazott a testület elnöke.
Rámutatott: a parlamentnek alkotmányos felelőssége biztosítani a működőképes alkotmánybíráskodást.
"Ebbe szervesen beletartozik az, hogy legyenek alkotmánybírák és nem a működőképesség, vagyis a határozatképesség alsó határán, mert az (...) veszélyt rejt magában, hogy nem tud összeülni a testület" - tette hozzá Holló András.
Véleménye szerint a jelölőbizottságban az alkotmányos felelősséget kellene első helyre tenni.
"Második helyre szorítanám a tárgyalási etika, adott esetben reális kritikáját" - fogalmazott az Alkotmánybíróság elnöke.
A napokban jelentette be a házelnök, hogy elmarad az Országgyűlésben az erre a hétre tervezett alkotmánybíró-választás. Ugyanis a Fidesz-frakció ragaszkodik ahhoz, hogy egyszerre három jelöltről döntsenek, megegyezés azonban csak két személy esetében jött létre a frakciók között. A két konszenzusos jelölt Bragyova András és Kovács Péter.
Az Alkotmánybíróság tizenegy tagú testületének határozatképességéhez nyolc alkotmánybíró jelenléte szükséges. Németh János, korábbi elnök megbízatása 2003. július 31-én szűnt meg, Czúcz Ottó 2004. április 30-tól nem tagja a testületnek, Strausz Jánosnak pedig 2004. december 21-én szűnt meg az alkotmánybírói mandátuma.
MTI - fideszfrakcio.hu