ÁSZ: szabálytalanságok Eger gazdálkodásában
Átfogó, az egri önkormányzat gazdálkodását ellenőrző vizsgálatot végzett az Állami számvevőszék (ÁSZ); az eljárás ebben az esetben is az önkormányzatokra jellemző szabálytalanságokat tárta fel - mondta hétfőn, sajtótájékoztatón Egerben az ÁSZ főigazgatója.
Dátum: 2005-02-15 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:19:47.429545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÁSZ ellenőrzések rendjét egy 2003-as országgyűlési határozat állapítja meg. Eszerint négy évente mind a 3.187
önkormányzat ellenőrzésére sort kell kerítenie az ÁSZ-nak, a városoknál átfogó ellenőrzést kell tartani - közölte Lóránt Zoltán.
Az elsősorban a 2003. év pénzügyi folyamataira kiterjedő vizsgálat a többi között megállapította - mint az a sajtó részére kiosztott anyagban szerepel -, hogy a város, az önkormányzati törvényt megsértve nem rendelkezett a feladatokat hosszabb távra kijelölő gazdasági programmal.
Ugyan a vagyonhasznosítás nyilvánosságának érdekében, az önkormányzat fő szabályként előírta a licites eljárás kötelezettségét, azonban ennek mellőzésére értékhatártól függetlenül lehetőséget biztosított. Négy beszerzésnél pedig elmulasztották a közbeszerzési eljárás lefolytatását. Mindezzel megsértették az államháztartási törvény rendelkezéseit.
Ugyancsak az államháztartási törvény sérült azzal, hogy az önkormányzat által támogatott közhasznú szervezetek, közel egyharmada számára nem írtak elő számadási kötelezettséget és nem ellenőrizték a támogatások rendeltetésszerű felhasználását.
Szintén nem volt biztosított 2003-ban a belső ellenőrzés függetlensége, ugyanis a belső ellenőr a polgármesteri iroda szervezetének tagja volt - állapította meg a többi között az ÁSZ.
Sepsey Tamás, az ÁSZ főigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy a vizsgálat ideje alatt példás együttműködést tapasztaltak a város részéről és a feltárt szabálytalanságok kijavítására már a vizsgálat ideje alatt történt intézkedés.
Hozzátette: a városoknál tartott átfogó ellenőrzéseknek nem csupán a hiányosságok kiszűrése a célja, hanem az is, hogy a feltárt hibákból a többi önkormányzat is tanuljon.
MTI - fideszfrakcio.hu