Nem bújtatták Mladicot
A boszniai védelmi minisztérium által lefolytatott vizsgálat szerint a boszniai szerb hadsereg nem bújtatta a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic tábornokot egy földalatti bunkerben.
Dátum: 2005-02-15 20:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:19:51.011484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
David Leakey tábornok, az Európai Unió boszniai békefenntartó erejének (EUFOR) parancsnoka múlt év decemberében közölte: bizonyítékok vannak arra, hogy Mladic a Szarajevótól 60 kilométerre északkeletre, Veliki Zepben található katonai bunkerben rejtőzködött nyár óta, ahol a boszniai szerb hadsereg bújtatta őt. Az ügyben a boszniai hatóságok haladéktalanul vizsgálatot indítottak. Nikola Radovanovic boszniai védelmi miniszter keddi sajtótájékoztatóján számolt be ezen vizsgálat eredményéről, s mint mondta, a megfogalmazott vád nem nyert bizonyítást, a boszniai szerb hadsereg nem bújtatta Ratko Mladicot. Részletek ismertetése nélkül közölte, hogy az üggyel összefüggésben hat személyt vád alá helyeznek. Mladic a délszláv háború idején a boszniai szerb hadsereg parancsnoka volt. Radovan Karadzic, a bosznai Szerb Köztársaság egykori vezetője mellett ő a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket vizsgáló ENSZ-törvényszék fő vádlottja. Mindketten kilenc éve menekülnek a hágai Nemzetközi Törvényszék elől. A jugoszláv kommunista rendszer idején épült, a föld alatt három szintet magába foglaló létesítményt jelenleg is a boszniai szerb hadsereg működteti. A NATO erők - akiktől az EU decemberben vette át a térség felügyeletét - az elmúlt két évben legkevesebb két alkalommal átkutatták a bunkert.
MTI - fideszfrakcio.hu