Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Máris módosítottak a hiányterveken

Alig hét hét telt a 2005. évből, de a Pénzügyminisztérium máris megemelte az első negyedévre számított hiánycélt - derül ki a tárca közleményéből.


Dátum: 2005-02-16 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:19:52.910705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Pénzügyminisztérium számításai szerint az első három hónap során a korábban közölt 370 milliárd forinttal szemben 416 milliárd forintra rúg majd a központi kormányzat hiánya; ez a teljes évi GDP 1,9 százalékát teszi ki. A megnövekedett deficitet a 13. havi nyugdíj első részlete okozza, melyet márciusban utalnak ki a korábban jelzett májusi dátum helyett.

Az egész éves deficitcél ugyanakkor továbbra is 4,6 százalék a GDP-hez viszonyítva, igaz, a korábbi 1 022 milliárd forintos hiány helyett 1 026 milliárddal számol a szaktárca.

Forrás: Napi Online, 2005.február 15.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek