Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Aki mást mond, nem mond igazat": 2004-ben csökkentek a reaálbérek

A bruttó nominális átlagkereset 2004-ben 6,1 százalékkal, a nettó átlagkereset 5,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a reálkereset 1 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.


Dátum: 2005-02-16 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:19:53.527984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy évvel korábban, 2003-ban a bruttó nominális átlagkereset 12 százalékkal, a nettó átlagkereset 14,3 százalékkal, a reálkereset pedig - a fogyasztói árak 4,7 százalékos növekedése mellett - 9,2 százalékkal emelkedett.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 790 ezer volt 2004-ben, ez 0,8 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A versenyszférában 2004-ben 1,5 százalékkal nőtt a létszám, míg a költségvetés valamennyi meghatározó területén csökkent. A költségvetés összességében 1,3 százalékos létszámveszteséget könyvelhetett el.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2004. január-decemberben 145.700 forint volt, a versenyszférában dolgozók átlagosan 138.900 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 162.100 forintot kerestek.

A bruttó nominális keresetek a nemzetgazdaságban 6,1 százalékkal, ezen belül a versenyszférában 9,3 százalékkal, a költségvetési területen 0,7 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

A költségvetés 1 százalék alatti szerény bérnövekedésében a 13. havi illetmények kifizetésének egységesítésére hozott intézkedések játszottak szerepet - jegyzi meg a KSH, hozzátéve, hogy a korábban decemberben is adható plusz havi juttatás kifizetése 2004-től csak a következő év januárjának közepén történik meg. Emiatt 2004 decemberében a költségvetési szférában kimutatott bruttó kereset több mint 20 százalékkal volt alacsonyabb a 2003. decemberinél. A kifizetések átütemezése miatt a 2005. januári bruttó átlagkeresetek azonban várhatóan ugyanilyen mértékben növekednek.

A legmagasabb átlagkeresetű gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt 324.200 forinttal, a legalacsonyabb átlagkeresetűek a textília-, textiláru-, illetve a bőrtermék-, lábbeli gyártásban és a máshova nem sorolt feldolgozóiparban dolgozók voltak, ahol az átlagkeresetek alig haladták meg a nemzetgazdasági átlag felét.

A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 93.800 forintnak felelt meg tavaly január-decemberben, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 70.200 forint, a szellemi foglalkozásúaké 121.300 forint volt, ez 5,7 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 153.000 forintot tett ki, ami 7 százalékkal több az előző évinél.

A munkajövedelem kereseten felüli része 2004-ben munkavállalónként átlagosan 4,8 százalék volt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek