Újra szüleinél a cunami-baba
Rövid ünnepség keretében szerdán visszaadták szüleinek azt a kisgyereket, akit a romok között találtak a szökőár után Sri Lankán. A 81-es babaként is emlegetett gyermekért többen is jelentkeztek, végül DNS-vizsgálattal állapították meg kik az igazi szülei.
Dátum: 2005-02-16 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34133
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:19:53.829993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Visszakerült szüleihez az a négy hónapos kisfiú, akit a december 26-i szökőár után találtak a romok között. A "81-es babaként" emlegetett kisfiúért kilenc házaspár jelentkezett, akiknek eltűnt a gyermeke a katasztrófában. A kisfiú elhelyezéséről bíróság döntött, DNS-vizsgálat alapján. A vizsgálat során kiderült, a kisfiú azé a páré, akik korábban megpróbálták őt ellopni a kórházból.
A gyermeket egy rövid ünnepség keretében adták vissza szüleinek a Kelet-Sri Lanka-i Kalmunaiban. "Nagyon boldogok vagyunk, de ugyanakkor szomorúak is, hogy olyan sok ember veszett oda azon a napon" - mondta Murugupillai Dzsejaradzsa. A cunami csak Sri Lankán 31 ezer ember életét oltotta ki.
origo.hu - fideszfrakcio.hu