Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Armstong újra indul a Tour de France-on

Lance Armstrong a Tour de France hatszoros bajnoka ma bejelentette: indul az 2005-ös francia profi kerékpáros körversenyen is, és újra megpróbálja megvédeni a címét. Ha sikerül neki, akkor egymás után hetedszer nyeri meg a világ legjelentősebb viadalát.


Dátum: 2005-02-16 12:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:19:58.556979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 34 éves klasszis kapcsolatban korábban olyan hírek kaptak szárnyra, hogy az idén nem indul el a Touron, de az új csapatával, a Discovery Channellel kötött szerződésében van egy olyan pont, amely szerint még legalább egy Tour de France-on részt kell vennie.

A texasi sztár mai közleményében kijelenti: szeretné hetedszer is megnyerni a versenyt.

Amint arról ma hírt adtunk, Armstrong rajthoz áll március 6-án a Párizs-Nizza, majd április 3-án a flandriai körversenyen, április 24-én pedig részt vesz a Liége-Bastogne-Liége belgiumi erőpróbán.

"Már izgatottan várom, hogy újra kerékpárra ülhessek, és újra versenyezhessek, még ha a kondícióm messze is van a tökéletestől. Johan Bruyneellel, a csapatom sportmenedzserével közösen felmérjük az erőnléti állapomat a tavasz folyamán, és ezt követően még beiktatunk majd néhány versenyt a programomnba" - mondta Lance Armstrong.

nemzetisport.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek