Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harc a Tokajiért

Kemény fellépést sürgetnek a tokaji bortermelők a hungarikumnak számító bor nevének védelmében, a piaci helyzet erősítéséért. Nagyon sok az eladatlan bor Tokaj-hegyalja pincéiben, 640 ezer hektoliterre becsülik a meglévő borkészletet. A Tokaji bor piaci helyzetét tovább rontja a névhasználat körül kialakult vita. Egy uniós megállapodás szerint Olaszország és Franciaország 2007-ig szállíthat Tokaji néven bort az Európai Unió piacára.


Dátum: 2005-02-16 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:19:58.850598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel a névvel jelen van boraival a világpiacon Ausztrália, és az Amerikai Egyesült Államok is, akik most az uniós tagállamokban is szeretnék megszerezni ezt a jogot, az olaszok és a franciák pedig 2007 után jelen kívánnak maradni Európa piacán. A Tokaji névhasználati jog iránti igény felháborította a tokaj-hegyaljai termelőket.

- Nyolcezer család él ebből a tevékenységből. Mintegy 5400 hektáron folyik a termelés és a borvidék jelenleg is azzal küzd, hogy jelentős borkészletek vannak a pincékben, mondja Marczinkó Ferenc, a Tokaj-hegyaljai Hegyközségi Tanács elnöke, aki így folytatja: Ilyen piaci helyzetben jelentkeznek újabb országok, akik nem akarnak lemondani a Tokaji névhasználatról, másrészt pedig azt halljuk, hogy Ausztrália és az Amerikai Egyesült Államok is tokaji néven akar beszállítani bort az Európai Unió országaiba. Nekünk az a célunk, hogy mindenképpen megakadályozzuk ezt.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa is tiltakozik az ellen, hogy a külföldi borok a hungarikumnak számító Tokaji néven jelenhessenek meg a világ borpiacain. Ne tegyen az Unió engedményeket se francia termelőknek, se az olasz termelőknek! Az Európai Unió Ausztráliával folytatott bormegállapodás tárgyalása során az FVM keményen lépjen fel a Tokaji név védelme érdekében, mondja Urbán András főtitkár.

A magyar-szlovák megegyezés értelmében csak a mai Szlovákiához tartozó 565 hektáron készíthetnek tokaji bort, hiszen a Tokaj-hegyaljai borvidék része ez a terület.

radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek