A Fidesz bízik Szita Károlyban
A Fidesz egészen addig bízik Szita Károlyban, ameddig megdönthetetlen bizonyítékok nincsenek a kaposvári polgármester ügynökmúltjára vonatkozóan - jelentette ki Orbán Viktor szerdán újságíróknak.
Dátum: 2005-02-16 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:00.029107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pártelnök arra a kérdésre válaszolt, meddig bízik meg a Fidesz Szita Károlyban, azok után, hogy a polgármester ügynökmúltját bizonyító információkkal szemben kizárólag Szita Károly tagadása áll.
"Egész addig, amíg megdönthetetlen bizonyítékok nincsenek az ellenkezőjére" - mondta Orbán Viktor, aki esti országértékelő beszédének helyszínén, a Körcsarnokban válaszolt újságírói kérdésekre.
Hozzátette: nincs oka arra, hogy ne bízzon Szita Károlyban, egészen addig, amíg valami "megfellebbezhetetlen" adat nem kerül elő.
Arra a sajtóhírre vonatkozó kérdésre, vajon honnan tudja, hogy 2002-ben nem voltak a nemzetbiztonsági szolgálatoknál Szita Károlyra vonatkozó adatatok, a Fidesz elnöke azt mondta: most kérdeztetett utána ennek az információnak.
MTI - fideszfrakcio.hu