Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Botka László harmincmilliárdja valójában három

Botka László polgármester több fórumon is kijelentette: 2005-ben Szegeden 30 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre. Szőllősi Béla, a Fidesz frakcióvezetője szerint a polgármester által említett összegből valójában csak 3 milliárd forint az ebben az évben elinduló fejlesztés.


Dátum: 2005-02-16 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:01.613618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester úrnak kijelentése után tényleg órákat kellene vennie költségvetési kérdésekben, mint ahogy azt Dobó László képviselőtársam javasolta számára az előző közgyűlésen - reagált Szőllősi Béla, a Fidesz frakcióvezetője Botka László 30 milliárdos kijelentésére. A frakcióvezető szerint a polgármester által említett összegből valójában csak 3 milliárd forint az ebben az évben elinduló felújítás, amit önmagában is bajosan lehet fejlesztésnek nevezni. Botka László állításával szemben a valóság az - hangsúlyozta -, hogy az áthúzódó, el nem készült, illetve pénzügyileg el nem számolt munkák fedezete jelenik meg a 2005. évi önkormányzati költségvetésben. A politikus szerint mindezt soha nem látott mértékű fejlesztésnek beállítani csúsztatatás, mi több a választók félrevezetése. "Ha pedig komolyan gondolja azt, amit mond, még sürgősebb a tanfolyam, bár a jelenlegi oktatási létszámleépítés mellett tényleg csak az alpolgármesterétől, vagy esetleg az ellenzéki képviselőktől vehet órákat. Szeged érdekében nyitott vagyok a feladatra" - közölte Szőllősi Béla.

delmagyar.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek