Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ÁPV Rt. is Gyurcsány volt üzlettársával dolgoztat

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) is többmilliós megrendeléshez juttatta a Trendex Rt.-t, amelynek vezetői között található a miniszterelnök cégének egyik felügyelő-bizottsági tagja. Az irodatechnikával foglalkozó társaság az MSZP- SZDSZ-kormány megalakulása óta sorra nyeri az állami tendereket.


Dátum: 2005-02-16 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:04.901836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a Magyar Nemzet megírta: a Trendex Holding Rt. több minisztérium és a posta megbízását is élvezi. Most kiderült: az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. évi 3,5 millió forint értékben szerződött a vállalkozással. A Trendex igazgatóságában fölbukkan annak az Antalóczi Zoltánnak a neve, aki a Gyurcsány Ferenc kormányfő tulajdonában lévő Altus Rt. felügyelő-bizottságának is tagja.

A lap úgy tudja, Antalóczi a kilencvenes évek közepén Gyurcsány jobb kezeként dolgozott, és az Altus műszaki igazgatóhelyettese volt. Az ÁPV Rt. kommunikációs igazgatóságán a lapnak elismerték, hogy 2003 őszén aláírtak egy két esztendőre szóló szerződést az rt.-vel faxkészülékek és fénymásoló berendezések karbantartására, működtetésére.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek