Sötét jövő elé néznek az ukrán privatizátorok
Bírósági vizsgálatot indít az ukrán kormány mintegy háromezer, Leonyid Kucsma elnöksége idején magánkézbe adott egykori állami vállalat ügyében. Vissza fogjuk juttatni az államnak, ami törvénytelenül került magánkézbe - jelentette be szerdán Julija Timosenko kormányfő.
Dátum: 2005-02-16 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:05.236705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök utasítására a főügyészség összeállított egy listát azokról a privatizációs ügyletekről, amelyeket a leginkább gyanúsnak talált. Ezeknek a száma megközelíti a háromezret - erősítette meg Vitalij Csepinoga, a kormányfő szóvivője. "A hatóságok bírósági eljárást fognak kezdeményezni ezen szerződéskötések törvényességének felülvizsgálatára" - tette hozzá.
A múlt hónapban hivatalba lépett Viktor Juscsenko elnök előzőleg már bejelentette az elődje idején kötött privatizációs szerződések felülvizsgálatát, a szerdán közölt szám azonban nagyobb a vártnál. A nyolcszáz millió dolláros áron eladott Krivorisztal acélmű - amelynek egyik tulajdonosa Leonyid Kucsma veje, Viktor Pincsuk lett - reprivatizációja már másfél héttel ezelőtt megkezdődött.
MTI - fideszfrakcio.hu